Elegáns számítógépházzal rukkolt elő a Lian Li

A PC-J60 alumíniumból készült, igényes dizájnnal rendelkezik, belsejében pedig minden hardver elfér, amire szükség lehet – ráadásul a kábelmenedzsment is remek.

Elegáns számítógépházzal rukkolt elő a Lian Li

A Lian Li egy közepes formátumú toronyházzal jelentkezik a piacon, amely kellően sok bővítőhellyel érkezik, a tápegység és a meghajtók bővítőhelyeit pedig nagy alumínium elválasztó lappal takarja el a kíváncsi szemek elől. Utóbbinak, illetve a fejlett kábelmenedzsmentnek köszönhetően minimális erőfeszítéssel hozható létre igényesen összképet mutató, kábeldzsungeltől mentes beltér, ugyanakkor bővíthetőség terén sem kell komoly kompromisszumokat kötni.

A PC-J60 kívülről letisztult, minimalista dizájnt mutat: a szálcsiszolt alumínium előlap felületét csak néhány előlapi port töri meg, oldalt azonban már található néhány figyelemfelkeltő motívum. A ház bal oldallapja tömör, illetve plexi ablakos kivitelben egyaránt elérhető lesz – utóbbinál a tetőlap és az előlap szélén található „minta” piros lesz, ahogy a fotón is látható.

Az oldalablakos modell fekete, az oldalablak nélküli pedig natúr belsővel várja a különböző hardverkomponenseket, az alaplaptálca pedig szokás szerint most is tartalmazza a szerelőablakot. Az ATX vagy microATX formátumú alaplapot fogadó ház belsejében a bővítőkártyák 410 milliméternyi, a processzorhűtő 160 milliméternyi, a tápegység pedig 210 milliméternyi hellyel gazdálkodhat. PCI bővítőhelyekből összesen hetet kapunk.

A tápegység a ház alján, leválasztott légtérben foglal helyet, méghozzá hátul. Előtte az adattárolókat fogadó bővítőkereteket szállásolták el, amelyekben négy darab 3,5 hüvelykes meghajtó fér el, de az alaplaptálca előlap felőli részén ugyancsak jelen van egy 3,5 hüvelykes, illetve egy 2,5 hüvelykes bővítőhely.

A 210 milliméter széles, 507 milliméter magas és 489 milliméter mély számítógépház üresen 6,48 kilogrammot nyom a mérlegen, szellőzésére pedig aligha lehet panasz. Az előlap mögött két darab 120 milliméteres átmérőjű légkeverőt helyeztek el, amelyek egyenesen a bővítőkártyákhoz fújják a friss levegőt. A ház alján egy 140 milliméteres ventilátor dolgozik, ami az adattárolókhoz és a tápegységhez juttat friss levegőt. A tetőlapra három darab 120 milliméteres ventilátor szerelhető, de igény szerint akár 430 milliméter hosszú, 160 milliméter széles és 60 milliméter vastag hőleadó radiátor elszállásolására ugyancsak van mód. A friss levegőt szállító ventilátorok előtt természetesen minden esetben kivehető, mosható szűrő található.

A Lian Li újdonsága két darab USB 3.0-s előlapi porttal érkezik, valamint fejhallgató kimenetet és mikrofon bemenetet is kínál. A plexi oldalablakkal és fekete belsővel rendelkező PC-J60-as modell 210 dollárba kerül, tömör oldallapos társáért pedig 189 dollárt kérnek el. A termékek hamarosan elérhetőek lesznek kereskedelmi forgalomban.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward