Az AMD RYZEN 5000-es sorozatú processzorai már október 8-án bemutatkoztak, október 28-án pedig a BIG NAVI alapokon nyugvó videokártyákról is lerántotta a leplet a vállalat – egyelőre mindkét termékcsalád igen kellemes meglepetésnek tekinthető, ugyanis remek teljesítményt kínálnak és energiahatékonyságukra sem igazán lehet panasz. A végső konklúziót majd az első független tesztek érkezésével lehet levonni, valamint az új konfigurációk építése is csak ezek után kezdődhet el.
Utóbbihoz, vagyis az építkezéshez nyújt segítséget legújabb folyadékhűtő blokkjaival, illetve egyedi folyadékhűtő szettjeivel a szlovén EKWB. A vállalat nemrégiben mutatta meg, milyen folyadékhűtő blokkal készül a Radeon RX 6000-es sorozat tagjaihoz, valamint a RYZEN 5000-es processzorokra passzoló blokk renderelt képét is megcsodálhatjuk.
A videokártyákhoz készített folyadékhűtő blokk elegáns kivitelben érkezik, közepén egy nagy Radeon felirat díszeleg, amely némi háttérvilágítást is kap. A dizájn megalkotásakor természetesen merítettek némi ihletet a Radeon RX 6800 XT és a Radeon RX 6900 XT forma- és színvilágából, így az összkép egész jó lett. A szokásos ¼”-es fittingek a blokk szélén kaptak helyet.
A RYZEN 5000-es processzorokat célzó folyadékhűtő blokk szintén piros-fekete-szürke színkombinációt használ, a fekete és a szürke réteg közötti piros színfoltot várhatóan LED-es háttérvilágítás biztosítja A fittingek itt is ¼”-es furatokba illeszkednek, a blokk tetejéről pedig nem hiányzik majd az AMD RYZEN felirat sem.
Az új blokkok mellé AMD színvilágban pompázó forgórésszel ellátott, AMD logóval is rendelkező Vardar ventilátorok is érkeznek, plusz hőleadó radiátorok és különböző kiegészítők is jelen lesznek a kínálatban, így könnyedén össze lehet majd állítani a megfelelő teljesítményű hűtőrendszert.
A termékek fejlesztése már a végéhez közeledik, így mire az új processzorok és videokártyák a boltok polcaira kerülnek, az EKWB hozzájuk tervezett hűtői is elérhetőek lehetnek. Pontos megjelenési időpontról egyelőre nem esett szó, valamint az árakat sem részletezték.