Ejti a vádat egykori vezére ellen a HP

Még azelőtt meggondolta magát a HP, hogy ténylegesen beindította volna az eljárást Mark Hurd ellen, aki a vállalattól való lemondatását követően rövid időn belül átigazolt az Oracle-hez, és ezzel a HP akkori álláspontja szerint szerződésszegést követett el, mivel az Oracle vezéreként "kénytelen lesz" elárulni a HP üzleti titkait ahhoz, hogy hatékonyan végezhesse a munkáját.

Az Oracle ezt meglehetősen barátságtalan lépésnek tekintette, és nem értette az ellenségeskedést, amikor egész addig volt köztük egyfajta partnerség, és tudtak együtt dolgozni. Erre a HP is jelezte, hogy igen, ezt a viszonyt meg is akarják őrizni, az Oracle-lel nincs is bajuk, csak Hurddel. Most pedig, úgy tűnik, már Hurddel sincs - vagy legalábbis úgy döntöttek, hogy ha van is, nem érdemes hangoztatni.

Hivatalos indoklásuk szerint ugyanis az Oracle-lel való barátságuk és partnerségük megőrzése fontosabb számukra Hurdnél - amennyiben Hurd vállalja, hogy minden körülmények között megőrzi a HP titkait az Oracle társelnökeként is. Láthatólag Hurd belement a megállapodásba, ám az még így is kérdéses, hogy végül a HP-nek lesz-e igaza, és Hurd előbb-utóbb mégis kénytelen lesz "beszélni", vagy pedig eleve is feleslegesek voltak az aggodalmak.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward