Egyre nagyobb veszélybe kerülhetnek a Mac-ek

A Kaspersky alapítója és elnök-vezérigazgatója szerint az Apple tíz évvel van lemradva a Microsoft-hoz képest biztonságtechnika tekintetében.

Egyre nagyobb veszélybe kerülhetnek a Mac-ek

A Kaspersky első embere régóta hangoztatja, hogy  a Mac és Windows alapú konfigurációk között nincs lényegesebb különbség, azaz mindkettőre lehetséges vírusokat és kártékony kódokat készíteni – más kérdés, hogy a Mac-eket eddig ezek elkerülték, ez utóbbi pedig problémákat okozhat a nem is oly távoli jövőben. A Kaspersky szerint a Mac-ek ellen egyre több támadás indul, ami nem is csoda, hisz a termékekből egyre többet adnak el: a legfrissebb adatok szerint az előző év azonos időszakához képest az előző negyedévben 7%-kal több Mac-et értékesítettek. Ez persze eltörpül a Windows alapú PC-k forgalma mellett, így továbbra is utóbbiak kerülnek majd inkább a vírusokat és a kártékony kódokat készítők célkeresztjébe.

Tény persze az is, hogy csak idő, illetve piaci részesedés kérdése, hogy mikor kezd el drasztikusabban növekedni a Mac-ek ellen irányzott támadások száma. A legutóbbi eset nyilvánvalóvá tette a kibertér bűnözői számára, hogy érdekes terep lehet nekik az OS X.

A fentiek miatt az Apple most ugyanabba a világba lép be, ahol a Microsoft már több, mint tíz éve jelen van: a folyamatos frissítések, javítások és biztonsági tapaszok világába. A kártékony kódokat írók minden egyes sikeres támadásból tanulnak, márpedig az első nagyobb sikeres csapást még csak nemrégiben mérték a Mac-ekre.

A támadások szaporodása miatt az Apple-nek felül kell majd vizsgálnia a frissítések készítésével kapcsolatos gyakorlatokat, valamint a frissítések kiadásának gyakoriságát is górcső alá kell helyeznie, ha a felhasználók számára megfelelő biztonságot szeretne nyújtani. Ebben a témakörben az Apple-t már érte kritika, ugyanis a Kaspersky szerint a Flashfake trójai, amely rövid idő alatt közel 600 000 Mac-et ferőzött meg, az Apple nemtörődömsége miatt terjedhetett el: a trójai dolgát segítette, hogy egy ismert biztonsági rést három hónapig hagyott nyitva az Apple.

A szakember szerint az Apple hamar rá fog jönni, hogy ugyanabba a helyzetbe kerültek, mint ami a Microsoft napjait is megnehezítette 10-12 évvel ezelőtt. Az Apple-nek a jelenleginél sűrűbben kell majd frissítéseket kiadnia és többet kell majd költenie szoftvereinek biztonságtechnikai vizsgálataira.

Ezen a Microsoft az elmúlt évek során már átesett, miután több kellemetlen incidens is történt: a Blaster és a többi, sokkal bonyolultabb féregprogram meglehetősen rövid idő alatt fertőzött meg több millió számítógépet. A Microsoft ezután rengeteg időt fordított a biztonsági rések megkeresésére és betömésére – most az Apple szakembereire is hasonló feladat vár.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward