Shop menü

EGYELŐRE ELLENZI A DISNEY A HTML5-ÖT

Albert Cheng, a Disney-ABC elnök-vezérigazgatója két fő okra hivatkozva állítja, hogy a HTML5 "még nem felel meg" a vállalatának: a promóció és a védelem hiányára.
Németh Gábriel
Németh Gábriel
Egyelőre ellenzi a Disney a HTML5-öt

Galéria megnyitása
Albert Cheng, a Disney-ABC elnök-vezérigazgatója két fő okra hivatkozva állítja, hogy a HTML5 "még nem felel meg" a vállalatának: a promóció és a védelem hiányára.

Mivel a HTML5 legalábbis egyelőre nem támogatja a hirdetéseket, így a Disney sem tudná más alkotásait reklámozni az egyes videóiban. Ezért inkább saját alkalmazásokban adják ki az alkotásaikat mobilra, melyekbe már beszúrhatják a saját hirdetéseiket, és rögtön továbbíthatják is az érdeklődőket a hirdetett tartalomhoz.

Legalább ilyen súlyos problémaként említette a szerzői jogvédelem hiányát, amely aggályukban mellesleg osztoznak a legtöbb más médiavállalattal is; mivel a HTML5 egyelőre a kalózkodás ellen sem biztosít különösebb védelmi lehetőséget, ezért ennél is inkább távol maradnak tőle, lévén saját alkalmazással ezt is meg tudják oldani.

Amíg tehát ezt a két kitételt nem korrigálják az illetékesek, addig a hivatalos álláspont szerint a Disney a maga részéről nem támogatja azt. Amiben pedig az az igazán érdekes, hogy a Disney igazgatótanácsának tagja a közismerten nagy HTML5-támogató Apple-vezér, Steve Jobs is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére