Eee PC: Csináld egész nap!

Jelentősen kibővítené nagy sikerű kisgépeinek üzemidejét az ASUS, egy friss jelentés tanúsága szerint. Ha egyes becsléseknek hinni lehet, az Atom-alapú Eee PC 901 már közel nyolc órás maximum akku-üzemidőre is számíthat, ám egy, még az idén esedékes fejlesztés nyomán ez akár "egész napos" munkaképességre is kibővülhet. Az Eee-k így magasan a vetélytársaik fölé tornyosulhatnának üzemidő terén.

Mi több, az akku-fokozás mellett az ASUS tervezi egy, a Dell és mások által szintén felkínált internet-alapú tárhely-szolgáltatáshoz hasonló saját nettár beindítását is, hogy így kompenzálja az Eee-k korlátozott saját, belső tárhelyét.

A fejlesztésnek azonban ezzel még mindig nincs vége, mivel "havi rendszerességű" hardver- és szoftverfrissítéseket is szándékoznak majd kiadni az Eee-vonulathoz, bár ezirányú terveiket konkrétan nem részletezték. Azt azonban jól tudjuk, hogy már most is az Eee-k számos alvariánsán is dolgoznak egyszerre, így például a Celeron-os 904 HD-n éppúgy, ahogy a 903-ason, 905-ösön, valamint az 1001-es számos változatán - és akkor ott lesznek még az Eee-kellékek is...

Láthatólag nagyon beindult az ASUS Eee-szekere.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward