Dupla SIM helyes táblagép a WayteQ-től

A WayteQ xTAB 7x egy elég alap konfiguráció, de a SIM slotok megadják a különlegességét.

Dupla SIM helyes táblagép a WayteQ-től

A WayteQ-től idén is sok újdonságra számíthatunk. A vállalat nemrég leleplezett egy okostelefont, most pedig egy táblagéppel álltak elő. A széles választékot tovább gyarapító tabletnek még egy közös nevezője is van az említett mobillal, hiszen mind a kettőben két hálózati kártya befogadására alkalmas hely van.

Az xTAB 7x bemutatását érdemes is ezen a ponton elkezdeni, ugyanis jóformán csak a kapcsolati képességei kiemelkedőek, minden másban átlagos, alsókategóriás termékről van szó. A készülék fedélzetén két hely jutott a SIM kártyáknak, az elsőszámú slotba normál formátumú megoldás passzol, míg a másodlagos Micro-SIM befogadására képes. Ezeknek köszönhetően lehetőség lesz mobilhívások folytatására. A beszélgetések történhetnek Bluetooth-os egységgel, de akár a kihangosításra is van lehetőség a közlemény szerint. A SIM-eket Dual Standby módon (DSDS) kezeli az xTAB 7x. Mivel tabletről van szó, fontos még az is, hogy mobil internet eléréssel is rendelkezik az eszköz, mivel 3G HSDPA modem is van benne. Ezen felül nem hiányzik a tarsolyából a Miracast és Wi-Fi Direct támogatást szállító 802.11 b/g/n WLAN sem, de van még GPS vevő, FM rádió, valamint Bluetooth 4.0 modul is. A kereten felfedezhető Micro-USB 2.0 csatlakozó aljzat USB-OTG-vel is szolgál, így külső adattárolók is könnyedén csatlakoztathatók lesznek a 7x-hez.

A készülék megjelenítője 7 hüvelykes képátlóval kecsegtet és 1024 x 600 képpontos a felbontása. A panel IPS technológiájú, így széles betekintési szögekből is megfelelő minőséget biztosít, az öt pontos, kapacitív érzékelés pedig gondoskodik arról, hogy minden helyzetben jól reagáljon az érintésekre, és a több ujjas gesztusok se jelentsenek neki gondot. A szerkezeten a bekapcsolást követően az Android 4.2.2 rajzolódik ki a felhasználók szeme előtt, ami nagyobb változásokon nem esett át, azonban a hozzáadott, egyedi magyar tartalmaknak nincs híján. A Jelly Bean operációs rendszeren előre telepítve van egyebek mellett a MinDig TV alkalmazása, és természetesen a WayteQ-től származó Táblamagazin sem hiányozhat. Az xTAB 7x sebességéért egy MediaTek MT8312 SoC fog felelni. Ez a kétmagos lapka 1,3 GHz-es órajelen üzemelő Cortex-A7 processzormagok párosát, és egy Mali-400 grafikus egységet vonultat fel. A chip mellett 1 GB-os testet öltött a rendszermemória, míg a gép integrált háttértára 8 GB-nyi lett. A tárhely kapacitása bővíthető majd microSD memóriakártya segítségével (maximum 32 GB támogatott), amennyiben szűkösre fordulna a helyzet.

A WayteQ újdonsága fotózásra is alkalmas lesz, de komolyabb produkcióra nem érdemes számítani tőle, a 2 megapixeles kamerát csak a ritka pillanatok megörökítésekor érdemes gyorsan előkapni, ha más megoldás nincs kéznél. Ami viszont érdekesebb a tablet kapcsán, hogy alkalmas videócsevegések bonyolítására, ugyanis előre is került kamera - igaz, a minőség itt is eléggé szerény (VGA). Az eszköz a maga nemében jobbára átlagos fizikai paraméterekkel rendelkezik, a ház 190 x 110 x 10,3 milliméteres vonalakkal határolható körül, a tömege viszont csak 275 gramm. Az üzemidejéről nem szólt a fáma, pedig itt érdekes lenne látni, hogy a különböző terhelésekre miként reagál a masina. A lítium-ion akkumulátor egyébként 2700 mAh-s kapacitással szolgál, tehát kiemelkedő teljesítményre nem igazán kell számítani.

A WayteQ xTAB 7x azoknak jelenthet jó alternatívát, akik tényleg nem szeretnének sokat költeni, de a mindennapok során elengedhetetlennek érzik a folyamatos internetkapcsolatot, és akár a mobiljukat is hátra hagynák egy ilyen tablet mellett. Azt egyelőre nem tudtuk meg, hogy mikor kerülhet a boltok polcaira a termék, de már valószínűleg nem kell rá sokat várni.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward