A mobiltelefonokra és tabletekre egyre többször vásárolnak alkalmazásokat az emberek globálisan. Tavaly a pandémia a harmadik negyedév során különösen megpumpálta a forgalmat, de a jelek szerint a növekedést idén is sikerült tartani, ha nem is olyan nagy mértékben, mint egy évvel ezelőtt. Azt is megtudhattuk, hogy milyen appok hoztak a legtöbbet a konyhára.
A SensorTower részletes beszámolja szerint 2021 harmadik negyedévében nagyjából 33,6 milliárd dollárt költöttek az emberek alkalmazások vásárlására. Legalábbis a Google Play és az App Store rendszereiben, szóval a teljes forgalom összesen ennél is nagyobb volt. Egy évvel ezelőtt 29,2 milliárd dollár forgott appokba július és szeptember között, tehát ahhoz képest 15,1 százalékos előrelépést sikerült tenni. Tavaly a növekedés 32 százalék volt, de akkor a járvány hatalmas „segítséget” jelentett.
Az Apple számára ezúttal egy kicsit gyengébben sikerült a szereplés, mint a Google-nek. A SensorTower jelentése alapján azonban továbbra is bőven nagyobb alkalmazásokból származó bevétellel rendelkezik az App Store, mint a Google Play Áruház. A Google 18,6 százalékos növekedést követően tudott 12,1 milliárd dolláros forgalmat bonyolítani, az Apple pedig 19 milliárdról 21,5 milliárdra növelte a negyedéves mutatóját, ami 13,2%-os előrelépést jelent.
A TikTok kapcsán nem régen számolhattunk be arról, hogy elérte az 1 milliárd felhasználót, most pedig már arról szólnak a hírek, hogy a bevételek szempontjából is dominál. Összetettben a TikTok alkalmazása generálta a legnagyobb bevételt, ami elsősorban az App Store révén jött össze, a második a Piccoma lett, itt pedig leginkább a Google Play segítette a bevételszerzést, a dobogó harmadik fokára pedig a YouTube állhatott fel.
Érdekes módon a Google Play esetben az első a Google One lett, megelőzve a Piccomát, és olyan sok bevételt lapátolt ez össze, hogy összetettben is a negyedik tudott lenni. Az ötödik helyen záró Disney+ a klasszikus streaming szolgáltatások között kiemelkedően teljesített, és a hatodik Tinderrel együtt ezek mindkét nagy platformon egyaránt népszerűnek bizonyultak. Az első tízbe bejutott még a Tencent Video, az iQIYI, a LINE Manga és az HBO Max is.
Bár a játékok egyenként nem annyira voltak erősek, összeszámolva azért ezeknek köszönhető a bevétel legnagyobb része. A Google Play révén 9,3 milliárd dollár vándorolt a játékfejlesztőkhöz, az App Store esetében pedig 13,1 milliárd dollár bevételt hoztak ezek a megoldások. Ezen a fronton 7,7 százalékos erősödés történt.
Csak a játékokat figyelembe véve az Apple platformja volt az, ami a bevételi toplista alakulására a legnagyobb hatást gyakorolta. Az összesett első három helyét ugyanaz a top 3 alkotja, ami az App Store esetében is. Mindent egybe számolva a PUBG Mobile szerezte meg a dobogó legfelső fokát, a Honor of Kings lett a második, miközben Androidon az első tízbe sem jutott be, és a Genshin Imapct tudott még felállni a dobogóra.
Az alkalmazáspiacok az utóbbi időben nagy figyelmet kaptak, miután a Google és az Apple is nagyon sok kiritkát kapott azért, mert túl nagy részesedést szednek a programokból származó bevételekből, és más módszerekkel is próbálnak keresztbe tenni a fejlesztőknek. Az ágazat ugyanakkor folyamatosan növekedik, szóval a jövőben erre a területre még nagyobb figyelem hárulhat.