Felszólította a világ szerzői jog-felügyelőit a híres énekes, hogy a vakokra való tekintettel ésszerűsítsék a jogszabályokat a hangoskönyvekhez való hozzájutás megkönnyítése érdekében, mivel a jelenlegi rendszer súlyosan sérti az esélyegyenlőséget.
A jelenlegi keretek között ugyanis egyazon könyvről több különböző hangos változatnak is kell készülnie az egyes országokban a vakok számára. Ez természetesen tekintélyes extra előállítási költségeket jelent, melyek aztán a leendő hallgatókon csapódnak le. Még súlyosabban érinti a helyzet a szegényebb országok lakosságát, ahol a pénzhiány miatt eleve nem is készülhet hangos változat egyáltalán semmiről, még tudományos könyvekről sem.A 184 országot tömörítő ENSZ illetékes szerve, a Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) immár hat éve próbálja ráncba szedni a vonatkozó jogszabályokat az olyan új médiumok, mint a már említett hangoskönyvek hatékonyabb és zökkenőmentesebb kezelése érdekében. A vakok és gyengénlátók érdekében is igyekeznek lehetőséget teremteni a különböző kiadványok könnyebb megosztására és általuk is "olvasható" formátumba való átalakítására - egyelőre azonban nem túl sok sikerrel.
A nehézséget természetesen maga a szerzői jog védelme és annak az utóbbi években egyre jobban fokozódó válsága jelenti. Míg a Braille-formátumú könyvekre már relatíve régen kidolgoztak egy elfogadható és működőképes jogszabályi keretet, addig a digitális korszak formátumaival, így főleg a hanganyagokkal továbbra se igen tudnak mit kezdeni - annál is inkább, hogy például hangoskönyveket nem csak vakok és gyengénlátók használnak, hanem hibátlan látású emberek is, így ők "visszaélhetnének" egy esetleges, eredetileg a korlátozott látásúak megsegítését célzó jogszabály-enyhítéssel.
Tovább bonyolítják a helyzetet egyes afrikai országok, akik még nagyobb könnyítéseket kérnek; többen közülük azt szeretnék, hogy a könyvtáraik és tudományos intézményeik teljes egészében mellőzhessék a licencszerződéseket annak érdekében, hogy minél szélesebb közönséghez juttathassák el a hangoskönyveket.
Stevie Wonder olyan megoldást szeretne, amivel mindenki jól jár - a szerzők (akik az ő megfogalmazása szerint "a szívünket, lelkünket és elménket tápláló és megvilágosító, nagyszerű műalkotásokat készítenek") és a közönségük (köztük természetesen a vakok és gyengénlátók) is -, az illetékeseket pedig egy nagyon frappáns, humoros és találó "fenyegetéssel" igyekezett megsürgetni: "Kérem önöket, hogy dolgozzanak ki egy megoldást, különben kénytelen leszek írni egy dalt arról, amit elmulasztottak megtenni."