Digitális átállás: az állam a rászorultakat sem hagyná tévé nélkül

Digitális átállás: az állam a rászorultakat sem hagyná tévé nélkül

A digitális sugárzásra való áttéréshez azonban kormányzati szinten több döntést is meg kell hozni - mondta Fenech. Egyebek között azt, hogy milyen ütemezésben történjen meg az átállás: országos vagy regionális lekapcsolás lesz-e, s kik és milyen állami támogatásban részesüljenek ahhoz, hogy egyetlen háztatás se maradjon tévé adás nélkül 2011 végén. Mártai Gábor, a Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság elnökhelyettese szerint is tartaható a határidő, s szigetszerű, ütemezett lekapcsoláson gondolkodnak. Céljuk, hogy senki se maradjon tévé adás nélkül az átállás pillanatában. Jelelnelg mintegy 800 ezer háztartásban van földi analóg televíziós szolgáltatás, tehát eredendően őket érinti a lépés. A vételhez egy úgynevezett settopboxra van szükség, aminek ára 10-12 ezer forintnál kezdődik. Vasváriné Menyhárt Éva, fejlesztési minisztérium államtikára elmondta, hogy dolgoznak a rászorult rétegek állami támogatásán, vagyis, hogy kiket és milyen módon segít az állam az eszköz vásárlásakor. A minisztérium az ehhez szükséges forrást betervezi a jövő évi büdzsébe. 

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward