Shop menü

DIGITAL PAPER: HATALMAS E INK-ALAPÚ TÁBLA A SONYTÓL

Az 13,3 colos megjelenítőt alkalmazó eszköz nagyon vonzó konstrukciónak ígérkezik, azonban rettentően magas árat szabdtak neki.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Digital Paper: hatalmas E Ink-alapú tábla a Sonytól

Mivel a hagyományos, papíralapú jegyzetfüzetek helyét nem vették át az E Ink alapú termékek, a Sony most egy új koncepciót dolgozott ki. A Digital Paperként bemutatott termék technológia hátteréről egyelőre nem sok mindent árultak el, de nagyobb és kompaktabb szinte minden eddigi E Ink kijelzős masinától.

Galéria megnyitása

A Sony készülékének jóformán alig van kerete, tehát az előlapját szinte teljesen kitölti a szokatlanul nagyra nőtt, 13,3 hüvelykes megjelenítő – ez már közel akkora hasznos felület biztosít, mint egy szabványos, A4-es papírlap. Az E Ink Mobius technológiát használó panel rendkívül ellenálló és rugalmas. 1600 x 1200 képpontnak ad otthont és összesen 16 különböző szürke árnyalatot képes megjeleníteni. Az érzékelése nagyon pontos, így itt már nem csupán a felhasználó ujja lehet beviteli eszköz, hanem egy tollal is felvértezték a terméket. A stylus egyébként mindenkinek azonnal szemet fog szúrni, ugyanis nem igazán rejtették el, a szerkezet oldalán csüng – ebből kifolyólag mindig kéznél van. Sajnos a világítás már nem fért bele a képességeinek tárházába, így csakis elegendő környezeti fény mellett lesz használható a Digital Paper. A méretéből eredően ez az eszköz nagyon jól helyt áll majd a maga nemében, hiszen az A4-es méretű dokumentumokig szinte mindent teljes méretében tud visszaadni, és az érintőtollal szerkeszteni is egyszerűen és kényelmesen lehet rajta.

Galéria megnyitása

A Digital Paper egyébként nem túl sok képességgel rendelkezik, így sokoldalú felhasználhatóságról egyelőre nem lehet beszélni – ezen valószínűleg folyamatosan dolgoznak a Sonynál, mostanáig a PDF fájlok kezelésének és szerkesztésének lehető legjobb kidolgozását tartották szem előtt. Az üzemideje az E Ink révén kiemelkedően jónak ígérkezik, egyetlen töltést követően nagyjából három hétig lehet majd használni. A töltése hálózati áramról és USB csatlakozóról egyaránt kivitelezhető lesz. A dokumentumokat és egyéb tartalmakat Wi-Fi segítségével lehet rá átküldeni. A háttértára alapból nem túl nagy, mindössze 4 GB, van azonban egy SD kártya hely a kereten, így egyszerű lesz bővíteni – persze mezei szöveges fájlok mellett bizony jó ideig elég lehet az amúgy nem túl tágas tárhely is. A hordozása a nagy felület miatt nem feltétlenül lesz egyszerű, hiába lett kompakt. Persze ettől még a 6,8 milliméter vékony készülékház, és a 358 grammos tömeg jól mutat, és egy hátizsákban vagy egy oldaltáskában gyorsan eltűnik a gépezet.

Galéria megnyitása

A Sony Chicagóban, az American Bar Association Tech Show alkalmával rántotta le a leplet a Digital Paperről, ami azonnal elárulja, hogy kik is a célközönségük elsősorban. Az ABA Expon olyan technológia újdonságokkal lehet szembesülni, amit a jogi pályán dolgozók tudnak hasznosítani a mindennapok során. Persze a Digital Papert az élet számos területén szívesen látnák a japán gyártónál, például az iskolák meghódítására is reális esély lenne, de még nem most. Mi ennek az oka? Mivel friss fejlesztésről beszélhetünk rendkívül borsos árat szabtak az E Inket alkalmazó gépnek; ha valaki egy ilyenre szeretne szert tenni, annak 1100 dollárt kell a kasszánál hagynia a boltból való távozás előtt. Ezért az összegért persze egy nagyon jól használható „célszerszámmal” lesz gazdagabb a tulajdonosa, de lássuk be, jelenleg még csak egy szűk rétegnek megfizethető a Sony újdonsága. Nagyobb vállalatoknál, jogi irodáknál viszont már most is komoly esélyt látnak a Sony vezetői arra, hogy potenciális vevőkre találjon a Digital Paper. A japán gyártó következő feladata a jövőben azért egyértelműen a költségek csökkentése.

Galéria megnyitása

Az eszköz egyébként nem most először került a kamerák kereszttüzébe, ugyanis tavaly már demonstrációs céllal kiállították. A mérnökök munkájának köszönhetően pedig az akkor még csak kezdetleges prototípus képében tetszelgő készülék megérett a tömegtermelésre. A tervek szerint az első példányokra májustól lehet majd lecsapni.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére