Shop menü

CSŐDHULLÁMOT OKOZHAT AZ ÁRAK TOVÁBBI CSÖKKENÉSE A NAND FLASH PIACON A PHISON VEZETŐJE SZERINT

Az aktuális negyedév még mindig veszteséges lesz a NAND Flash gyártók számára.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Csődhullámot okozhat az árak további csökkenése a NAND Flash piacon a Phison vezetője szerint

A Phison vezetője egy konferencia alkalmával hívta fel a figyelmet a NAND Flash piac eléggé borús helyzetére, amit az okoz, hogy a piac régóta túltermelésben van, a bizonytalan gazdasági helyzet miatt csökkent a kereslet a termékek iránt, ez pedig az árak csökkenését is eredményezi. Utóbbi a probléma, ugyanis K.S. Pua szerint a további árcsökkenések most már a csőd lehetőségét is felvethetik az egyes vállalatok esetében. Ennek elkerüléséhez a piaci helyzetnek mindenképpen javulnia kéne, az ugyanis az árak stabilizációjához és akár az emelkedésükhöz is vezethet hosszabb távon. A Phison csapata természetesen továbbra is folytatja a NAND Flash chipekhez passzoló vezérlők fejlesztését, illetve a kutatással és fejlesztéssel kapcsolatos munkák sem állnak le.

A helyzet komolyságát jól szemlélteti, hogy a vezető NAND Flash gyártó, azaz a Samsung, a Kioxia, a Micron, az SK Hynix és a Western Digital összesen 10 milliárd dollárnál is nagyobb veszteséget könyvelhettek el amiatt, mert a már legyártott memóriachipek árát csökkenteniük kellett, hogy azokat a megváltozott piaci helyzet közepette is értékesíteni lehessen. Az említett veszteség persze csak becslés, de a nagyságrendet mindenképpen remekül szemlélteti. A Phison vezetője úgy látja, a NAND Flash chipek piacán nincs már helye további árcsökkenésnek, az ugyanis kivitelezhetetlen a jelenlegi helyzet alapján, ám ha mégis folytatóik az árak zuhanása, az sajnos csődbe juttathatja az egyes gyártókat. Azt nem fejtette ki, pontosan mely gyártókra gondolt.

Galéria megnyitása

A kedvezőtlen helyzet pozitívabb irányba történő tereléséért a NAND Flash gyártók tovább csökkenthetik a NAND Flash memóriachipek termelését, ami idővel megállíthatja az árak esését, elindulhat egy stabilizációs folyamat, valamint idővel áremelkedésre is lehet számítani. K.S. Pua úgy látja, a Micron azon törekvése, amely alapján megállítja a NAND Flash árak csökkenését, a beszállítók közös erőfeszítésének tekinthető, ami a piac stabilizálódását segítheti.

Maga a Phison nem szeretne további árcsökkentéseket, ezektől igyekszik tartózkodni is a vezetés, így a hosszú távra megfogalmazott cél tartható lehet, ami a 27%-os (+/- 3%-os ) bruttó árrés folyamatos tartását illeti, ezzel egy időben pedig a piaci részesedés növelése is fontos szempont. A vállalat az első negyedév folyamán a pénzügyi jelentés alapján 10,078 milliárd tajvani dollárnyi árbevételt könyvelhetett el, vagyis negyedéves szinten 18%-os csökkenést mutatnak a számok, ám a bruttó profit így is 3,202 milliárd tajvani dollárra rúgott, amihez 31,78%-os bruttó árrés társult. A teljes kép ennek ellenére 550 millió dolláros veszteségről szól, ugyanis a vállalat jelentős befektetést eszközölt egy gyártóba, a Hosin Global Electronics-be, amely SSD-ket, illetve különböző NAND és DRAM alapú termékeket készít.

A közeljövőben várhatóan továbbra is veszteséges lesz a NAND Flash chipek gyártása, a második negyedév folyamán ezen a téren nem igazán várható jelentős változás. A Phison ezt egy rövidtávú kihívásként kezeli, és ennek ellenére is minden figyelmét az innovációra, illetve az ügyfelek kiszolgálására fordítja a vezetés, valamint a kutatással és fejlesztéssel kapcsolatos munkák is gőzerővel folynak tovább. Érdekesség, hogy az éves költségkeretnek több, mint 80%-át kutatásra és fejlesztésre fordítják. Miközben a rivális vállalatok csökkentették a kutatásra és fejlesztésre fordítható költségkereteiket, a Phisonnál 20%-kal növelték a következő generációs termékek fejlesztését segítő befektetéseket, vagyis elkötelezettek a fejlődésben és a piaci részesedés növelésében.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére