Csendben elrajtolt a Radeon R9 370X – de nem mindenhol

A Radeon R9 370X elrajtolt, igaz, még egy kicsit várni kell arra, hogy globális szinten is elérhetővé váljon, hisz az AMD első körben csak Kínában dobta piacra.

Csendben elrajtolt a Radeon R9 370X – de nem mindenhol

Csendes rajt, erősen limitált elérhetőséggel

Az AMD júniusban mutatta be Radeon 300-as sorozatú videokártyáit, ám akkoriban még nem a teljes család rajtolt el, hisz a 380-as, 370-es és 360-as modellekből csak azok a példányok váltak elérhetővé, amelyek letiltott részegységekkel rendelkező grafikus processzorokat alkalmaznak.

A hét folyamán megjelent az AMD szuperkompakt csúcskártyája, a Radeon R9 Nano is, amelyre hatalmas figyelem szegeződött, ám a gyártó nem csak ezt a videokártyát indította hódító útjára, hanem egy másikat is: a Radeon R9 370X modellt.

A csendes rajt miatt eleinte nem lehetett teljesen biztosan tudni, hogy egyáltalán tényleg hivatalos rajtról van-e szó, a videokártya pontos technikai paramétereit pedig jórészt homály fedte, ám néhány nap elteltével szerencsére egy picit tisztult a kép – igaz, homályos részletek még mindig vannak. A Radeon R9 370X egy furcsa, ám de teljesen érthető stratégiai lépés miatt első körben csak Kínában lesz kapható, hisz ebben a térségben jó esélyekkel indul az újdonság a nemrégiben piacra dobott új középkategóriás trónkövetelő, a GeForce GTX 950 ellen. Kínában a free-to-play típusú játékok különösen nagy népszerűségnek örvendenek, ezt a területet pedig hatékonyan meg tudja célozni az újdonság. Persze, idővel egyéb régiókban is megjelenhet a Radeon R9 370X, ám az hivatalosan még nem tudható, hogy pontosan mikor, illetve pontosan milyen listaáron teszi majd ezt.

Az újdonság technikai paramétereivel kapcsolatban jelenleg rendelkezésre álló adatokat az alábbi táblázatban összesítettük.

A homályos részletekről az elkövetkező hetek folyamán, a globális rajt alkalmával hullhat le a lepel.

Az első fecske

A csendes rajt alkalmával egyetlen egy R9 370X típusú videokártya tűnt fel, ami ráadásul nem is referencia órajeleken, hanem gyárilag túlhajtva érkezik. A Sapphire Vapor-X R9 370X GPU-ja a TechPowerUp beszámolója szerint közel 1200 MHz-es magórajelen ketyeg, a fedélzeti memória esetében pedig 5,6 GHz-es effektív órajel áll rendelkezésre.

Az új videokártyából rögtön kétféle modell is készül: az egyik 2 GB-nyi, a másik pedig 4 GB-nyi VRAM-ot kap, ettől eltekintve azonban teljesen egyforma paraméterekkel rendelkeznek. Mindkét újdonság egyetlen hattűs PCIe tápcsatlakozó alkalmazását követeli meg a stabil működéshez, videó kimeneteik között pedig két DVI, egy HDMI és egy DisplayPort csatlakozó sorakozik.

A tuningolt GPU hűtéséről a már jól ismert kétventilátoros Vapor-X videokártya hűtő gondoskodik, ami nem csak halkan, de hatékonyan is végzi a rá bízott feladatot. Arról nem esett szó, hogy a Sapphire újdonságai pontosan milyen listaáron válnak elérhetővé kereskedelmi forgalomban, de remélhetőleg rövidesen ez is kiderül.

Jelenleg úgy tűnik, hogy a Radeon R9 370X a GeForce GTX 950 ellen száll harcba, listaára pedig valahol 200 dollár alatti szinten helyezkedik el.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward