Shop menü

CHIPFEJLESZTŐ RÉSZLEGET NYITNA A SAMSUNG JAPÁNBAN

Dél-Korea és Japán között nem éppen baráti a viszony, ezért is meglepő a Samsung lépése.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Chipfejlesztő részleget nyitna a Samsung Japánban

A Samsung a hírek szerint egy meglepő lépésre készül, amelynek eredményeként Japán területén egy új chipfejlesztő részleget nyithat, legalábbis a Nikkei informátorai erről számoltak be. Az új chipfejlesztő részleget a tervek szerint Yokohama területén nyithatják meg a nem is oly távoli jövőben, nagyjából másfél vagy két év múlva

A globális félvezetőipari szereplők az elmúlt időszakban egyre inkább törekszenek arra, hogy minél több földrészen jelen legyenek, ezzel hatékonyabban és eredményesebben tudják kiszolgálni az adott térség megrendelőit, valamint némileg szabadulni tudnak a geopolitikai helyzet negatív következményeitől is. Annak érdekében, hogy az egyes térségek magukhoz csábítsák a nagy piaci szereplőket, számos programot indítottak, ezek keretén belül igencsak komoly mértékű támogatásokkal várják a beruházókat. Az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok mellett Indiában, illetve Japánban is futnak ilyen programok, utóbbiból a Samsung japán fejlesztőközpontja részesülni is fog, már ami az állami támogatásokat illeti.

Galéria megnyitása

A tervek alapján a chipfejlesztő üzem várhatóan 30 milliárd japán jenbe, azaz 222 millió amerikai dollárnak megfelelő összegbe kerülhet, megépítésére a jelenlegi kutató-fejlesztő központ közelében kerülhet sor. A Samsung a jelek szerint a japán és koreai szakértelemben rejlő lehetőségek kiaknázására készül a térségben, az viszont egyelőre nem derült ki, hogy pontosan mely chipek fejlesztését végezhetik az új központban. Egyebek mellett a SoC egységek körüli munkát segítheti az új fejlesztőüzem, vagyis főként az ostyák tokozásával, a chipek egymásra rétegezésével, illetve ezekhez hasonló feladatokkal foglalkozhat, vagyis ezeken a területeken modernebb és hatékonyabb technológiákat fejleszthet a maiakhoz képest.

Az új üzemegység a tervek alapján valamikor 2025 folyamán nyithatja meg kapuit, és elég nagy foglalkoztatónak minősül majd a térségben, ugyanis több száz munkahely létesülhet általa, nagyrészt magasfokú szakértelmet igénylő mérnöki pozíciók formájában. Az persze nem véletlen, hogy éppen Japánban építhetik meg az új chipfejlesztő üzemegységet: egyrészt a rendelkezésre álló szakképzett munkaerő, másrészt pedig a japán állami támogatás lehetett a döntő tényező a projekt tervezésekor. A 30 milliárd japán jenre rúgó tőkeberuházásba a hírek szerint nagyjából 10 milliárd japán jennel szállhat be a japán kormányzat, azaz jelentős támogatást kaphat a Samsung, ami egészen biztosan fontos szempont volt a döntés meghozatalakor.

A lépés azért is meglepő és váratlan, mert Japán és Dél-Korea között jelenleg nem éppen tökéletes a viszony, igaz, a fentebb említett tőkeberuházás nem minősül kiemelten nagynak, ha a Samsung lehetőségeit nézzük. A korábbi események miatt nem tekinthető túlságosan barátinak az az ország, ahol beruházásra készülnek, ugyanakkor az is tény, hogy az elmúlt időszakban közeledtek a felek egymáshoz, vagyis az ellenségeskedésnek talán vége szakad a nem is oly távoli jövőben.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére