CES 2015: Itt vannak a világ legkönnyebb notebookjai

A Lenovo LaVie Z sorozatának tagjai szupervékonyak és szuperkönnyűek, hála a magnézium-lítium ötvözetből készült háznak.

CES 2015: Itt vannak a világ legkönnyebb notebookjai

A Lenovo sok újdonságot hozott az éppen zajló CES 2015-re, amelyek között megtaláljuk a LaVie Z sorozatú noteszgépeket is. Ezek a masinák azért különlegesek, mert speciális házuknak köszönhetően kiérdemlik a világ legkönnyebb notebookjainak járó címet. A LaVie HZ550 mindössze 780 grammot nyom a mérlegen, de a LaVie HZ750 sem nehezebb 925 grammnál, pedig egy konvertibilis notebookról van szó.

A világ legkönnyebb notebookjait adó LaVie Z sorozat a Lenovo és az NEC közötti együttműködés, az NECP jóvoltából születhetett meg, ami még 2011 folyamán alakult, de még csak most fordult elő először, hogy NECP eszközök Japánon kívül is elérhetővé válhatnak.

Mindkét új konfiguráció szupervékony, hála a 16,9 milliméteres vastagságuknak, pehelysúlyukat pedig a magnézium-lítium ötvözetből készített háznak köszönhetik. Utóbbi egy speciális ötvözet, amelynek köszönhetően az új ház 50%-kal könnyebb alumíniumból készített társainál, de ezzel együtt olyan erős is, mint a nehezebb magnéziumötvözetből készített házak.

A LaVie Z sorozat két tagja az Intel frissen bejelentett, ötödik generációs Broadwell mobil processzorait alkalmazza: a HZ550 i5-ös sorozatú, a HZ750 pedig i7-es sorozatú központi egységgel érkezik. A HZ550 esetében egy tradicionális, kagylóhéj-dizájnt követő megoldásról van szó, ami a speciális zsanéroknak köszönhetően 180 fokban nyitható kijelzőt kínál. A 13,3 hüvelykes képátlójú, tükröződés-gátló bevonattal is ellátott kijelző 2560 x 1440 pixeles natív felbontás mellett üzemel. A tápellátást egy 29,6 wattórás akkumulátor biztosítja.

A HZ750 ezzel szemben WQHD vagy Full HD natív felbontást alkalmazó, 13,3 hüvelykes képátlójú érintőkijelzővel érkezhet, rendszermemóriából pedig akár 8 GB-nyi is helyet kaphat a fedélzetén (a kisebbik modellnél 4GB a maximum). Ennél a modellnél különleges megoldásként közvetlenül ragasztott érintőkijelzőt használnak, ami üvegborítás helyett filmréteget kapott. Ezzel a trükkel valószínűleg sikerült lefaragni néhány tizedmillimétert a vastagságból.

A HZ750-es modell hatcellás, 44,6 wattórás akkumulátort kap, zsanérozásának köszönhetően pedig 360 fokban kihajtható kijelzővel bír – csak úgy, mint a Yoga sorozatú termékek.

Közös tulajdonság, hogy mindkét noteszgép 128 GB-os SSD-vel, két USB 3.0-s porttal, HDMI videó kimenettel, SD memóriakártya-olvasóval, 802.11ac WiFi vezérlővel és Bluetooth 4.0-s vezérlővel érkezik.

A Lenovo LaVie Z sorozatának tagjai az Amerikai Egyesült Államok területén május folyamán válnak elérhetővé. A HZ550 1299 dolláros, a HZ750 pedig 1499 dolláros alapárat kap.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward