CES 2013: Táblagép és vezeték nélküli töltő egyben

A Fulton Innovation meglehetősen furcsa terméket készített: egy testben ötvözte a Qi töltőt és egy táblagépet, ami így könnyedén feltöltheti a kisebb fogyasztókat.

CES 2013: Táblagép és vezeték nélküli töltő egyben

A Fulton Innovationnek a fő profilja a vezeték nélküli töltési megoldásokban rejlik – 14 éve foglalkoznak ilyenekkel –, így nem is csoda, hogy a CES-en több ilyen újdonsággal állnak majd a nagyközönség el. A standjukon a különleges táblagép mellett lesz egy sor továbbfejlesztett "hagyományos" töltő, és a televíziózás szerelmesei sem maradnak innováció nélkül.

 

A vezeték nélküli töltés terén a mobiltelefonok kerültek a reflektorfénybe idén. Ennek megfelelően össze is szedték a legtöbb olyan okostelefont, amelyet egyszerűen tölthetünk a Qi szabványnak megfelelő termékekkel. Kiállításra kerül a HTC Droid DNA, a Google Nexus 4, a Nokia Lumia 920 és a Lumia 820 is, ahol ugyan nincs gyárilag ilyen lehetőség, de utólag bárki megvásárolhatja a szükséges kiegészítőt.

Többek közt ezeket a készülékeket használják fel a megnövelt hatótávolságú töltő demonstrációjára. Például egy Lumia 920-at, egy táskán keresztül is hatékonyan tölthetünk már. Az új, Qi elvű termékeket a háztartásban bármely bútorba belerejthetjük, ezeken keresztül nem keltenek feltűnést, és tökéletesen funkcionálnak így is. Éppen elég tehát, ha mi tudjuk hová kell tenni a mobilunkat. Ám kétségtelenül az a tábla az egyik legérdekesebb kiállítási tárgy, melynek a hátához érintve tölthetjük fel a fenti modelleket, bárhol, ahol erre szükségünk lehet. Figyelemre méltó még az eCoupled technológiás konferencia asztal is, ami képes kiszolgálni minden közepes fogyasztót (tábla, notebook).

 

Továbbá a Fultonnál megtekinthető az elem nélküli távkapcsoló elképzelése is. Ez lényegében úgy működik, hogy a set-top-box tetejére téve kap új erőre a vezérlő, amelyben egy szuperkondenzátor van elhelyezve. A konyhai kisgépek vezetékeinek is búcsút mondanának a vállalatnál, így ötletekben nincs hiány, az pedig már nem rajtuk múlik, hogy a felhasználók mennyire vevők az újdonságokra.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward