Céget adott el a jövendő fideszes miniszter

Céget adott el a jövendő fideszes miniszter

Sajtóértesülések szerint Fellegi Tamásra fontos kormányzati szerep vár, a hetivalasz.hu szerint a vagyongazdálkodási tárca vezetője lesz az új kormányban, míg a Népszabadság korábban az infrastruktúráért felelős tárca várományosaként említette.Az Infocenter.hu Zrt. összesen 52 százalékos új tulajdonosai: Nyerges Zsolt, a Class FM országos kereskedelmi rádiót birtokló Advenio Kft. többségi tulajdonosa, Fellegi Tamás eddigi üzlettársa, valamint Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke. A tranzakció során a dán DEFAP kockázati tőkebefektetéssel foglalkozó pénzügyi csoport tulajdonrésze változatlan - 48 százalék - maradt.Az Infocenter.hu Zrt. médiapiaci stratégiája továbbra is a magyarországi elektronikus és nyomtatott média szegmensek között kínálkozó szinergiák megteremtése és felkínálása a hirdetők számára - áll a közleményben.A céginformáció adatai szerint az Infocenter.hu Média Befektetési Zrt.-t tavaly júliusban egyszemélyes részvénytársaságként alapította Fellegi Tamás, a jegyzett tőkéje 5 millió forint. Pénteken, de csütörtöki hatállyal, a cégbíróság új vezérigazgatóként bejegyezte Nyerges Zsoltot.A cég honlapja szerint az Infocenter.hu Zrt. a 100 százalékos tulajdonosa a Heti Válasz kiadójának, valamint a Lánchíd Rádiónak, illetve kisebbségi tulajdonosa a Class FM országos kereskedelmi rádiónak

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward