Az Intel háza táján több új processzorgeneráció is megjelenhet jövőre, hiszen a Rocket Lake-S modelleket már az év első felében piacra dobhatja a cég, míg a hibrid dizájnt alkalmazó Alder Lake-S generáció tagjai az év második felében érkezhetnek. Legfrissebb hírünk főszereplői a Rocket Lake-S család leggyorsabb tagjai, vagyis a Core i9-10900K és a Core i9-10900 – előbbi szorzózár-mentes, utóbbi szorzózáras kivitelben érkezik, de mindkettő 8 maggal és 16 szállal rendelkezik, órajelek terén azonban lesznek még további különbségek is.
Ahogy az eddigi információk alapján kiderült, a Rocket Lake-S processzorok 10 helyett már csak maximum 8 maggal rendelkeznek, ami az aktuális Comet Lake-S generációhoz képest két mag hátrányt jelent a csúcskategóriában, ám ezt némileg ellensúlyozni fogja az új CPU mikro-architektúra, hiszen kétszámjegyű növekedést hozhat az órajelenként végrehajtható műveletek számában.
Hogy ez a növekedés pontosan mekkora lesz? Ezt majd csak az első független tesztek releváns mérései fogják elárulni, ám már most is kaphatunk ízelítőt, hála két CPU-Z tesztnek, amelyek mérnöki tesztpéldányokkal készültek. Az eredményeket egyelőre érdemes távolságtartóan kezelni, mivel nem tudható, a szóban forgó mérnöki tesztpéldányok mennyiben különböznek a végleges modellektől.
A Core i9-11900K esetében az egyszálas teszt 597 ponttal zárult, míg a Core i9-11900 esetében 582 pontot mutatott az eredményjelző. Ezek az értékek az aktuális Core i9-10900K-hoz és a Core i9-10900-hoz képest 12% körüli előrelépésnek tűnnek.A többszálas teszteknél a Core i9-11900 esetében 5262 pontot sikerült felmutatni, ami csak 5-10%-kal alacsonyabb, mint amit a Core i9-10900-nál megszokhattunk, vagyis a két mag hátrány ennél a tesztnél nem eredményezett drámai különbséget. A Core i9-11900 egyébként nagyjából 7%-kal gyorsabb, mint a szintén 8 maggal és 16 szállal felvértezett Core i7-10700K.
Ezek persze előzetes eredmények, amelyek ráadásul mérnöki tesztpéldányokkal készültek, így a végleges termékek ennél nagyobb gyorsulást is hozhatnak – remélhetőleg.