Shop menü

BÍRJA A VIZET A REDMI NOTE 7?

Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Bírja a vizet a Redmi Note 7?

Az elmúlt héten mutatkozott be a Redmi Note 7 okostelefon, ami igazán kiváló képességekkel szolgál, az ár-érték aránya pedig egyenesen lehengerlőnek tekinthető. Ugyanakkor még így sem lehet azt mondani, kompromisszummentes lenne. Néhányan például hiányolták a vízállóságot, és erre reagálva Lei Jun, a vállalat vezérigazgatója egy nagyon érdekes dologról számolt be.

A szakember a Weibón a saját oldalánhárom olyan felvételt osztott meg, amelyek a Redmi Note 7 belsejét ábrázolják. És azt próbálja ezeken megmutatni Lei Jun a nagyérdeműnek, hogy a szóban forgó okostelefon belsejében több ponton is megerősített szigetelés található, ezek pedig azt a célt szolgálják, hogy ne juthasson be nedvesség a burkolat alá. A cégvezető elmondta a bejegyzésében, hogy a fejlesztők direkt odafigyeltek arra, hogy minden kiemelten nyílt részen megfelelő tömítéseket használjanak, ami elállja a por és a nedvesség útját a SIM tálca körül, az USB csatlakozó körül, a 3,5 milliméteres Jack aljzatnál, a gomboknál, sőt mi több, még a kamera körül is. És ha ez nem lenne elég, a hangkeltő is vízhatlanra lett tervezve.

Galéria megnyitása

A fentiek ellenére az IP minősítésről lemaradt a szerkezet, szóval nem lehet vízállónak tekinteni. De akkor miért is jó ez a felhasználóknak? Nos, ugyan nem lehet bátran a fürdőkádba dobni a mobilt, és medencék mélyén sem érdemes vele fotózásba kezdeni, hiszen a garancia véletlenül sem terjed ki a vízkárok megtérítésére, viszont minden bizonnyal sokakkal fordult már az elő, hogy véletlenül úgy ejtették el a készüléküket, hogy az vízben landolt, vagy egy nagyobb zivatarban annyira bőrig áztak, hogy a zsebben lapuló masina is kapott belőle, és ha ilyen történik, akkor a Redmi Note 7 megerősített szigetelése bizony nagyon jól jöhet. Ennek köszönhetően egy tartósabb készüléket kapnak a felhasználók, amit hosszabb ideig használhatnak probléma nélkül.

Ráadásképpen pedig még azt is kiemelte Lei Jun, hogy a Redmi Note 7 teljesen ugyanazokon a minőségi teszteken megy át, mint amiken a Xiaomi csúcsmodelljei is. És annak bizonyítékául, hogy mennyire bíznak abban, hogy nem lesz gond ezzel a készülékkel sem, Kínában kiterjesztik a megszokott 12 hónapos garanciaidőt 18 hónapra.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére