A torrentezőket nemrégiben egy eléggé meglepő bejelentés taglózhatta le, ugyanis a világ egyik legnagyobb és legnépszerűbb torrendoldala, ami kiváló, stabil és megbízható forrása volt az újabbnál újabb filmeknek és sorozatoknak, a napokban végleg bezárta virtuális kapuit. A RARBG névre keresztelt torrentoldal még 2008 folyamán indult el hódító útjára és hamar kinőtte magát: az évek leforgása alatt az egyik legmegbízhatóbb és legjobb minőséget kínáló forrás volt, ami igazából segített abban is, hogy áthidalja a szakadékot a szivárogtatók és a szélesebb kalózközönség között. A RARBG megszűnésének híre igazából hidegzuhanyként érte a torrentezők közösségét.
Hogy miért kellett leállítani a szolgáltatást? A RARBG csapata szerint az elmúlt 2 esztendő igen komoly kihívások elé állította őket. Az orosz-ukrán háború nem tett jót a csapatnak, ugyanis mindkét térfélről rendelkeznek harcoló tagokkal, de a COVID is mély nyomot hagyott az oldalt üzemeltető közösségben, ugyanis az egyik csapattag nem tudta legyőzni a kórt. Az okok között szerepel az infláció, illetve az egyre csökkenő bevételek is, amelyek miatt már nem tudnak lépést tartani az emelkedő költségekkel, ezeket egyszerűen nem tudják tovább zsebből finanszírozni, így nem maradt más választás, el kellett dönteni, működtetik-e tovább az oldalt vagy sem. Az európai adatközpontokkal kapcsolatos költségek szintén olyan szintre emelkedtek, ami immár tarthatatlanná vált a csapat számára. A végső döntést egy szavazáson hozták meg, ami egyhangú végeredménnyel zárult: a leállás mellett tették le voksukat.
A RARBG ennek hatására búcsút intett a torrentezők közösségének és a weboldal felhasználóinak is, ami egyben azt is jelenti, többé nem érkeznek azok a jó minőségű kiadványok sem, amelyekért sokan rajongtak és amelyeket egyéb torrentoldalakon is előszeretettel osztottak meg. A TorrentFreak szerint a RARBG kiadványai a legtöbbet letöltött tartalmak közé tartoztak, főként azért, mert rendkívül jó minőséget képviseltek és a korai időszaktól eltekintve nem voltak köztük kamerás felvételek sem, ami azért sokat számít.
Most, hogy a RARBG 15 esztendőt követően bezárta virtuális kapuit, tovább szűkül a torrentforrások száma. Ekkora jelentőségű és forgalmú torrendoldalak legutóbb 2015-ben, illetve 2016-ban zárták be kapuikat, amikor a Kickass Tortrents, a Torrentz, illetve az ExtraTorrent egymás után dobták be a törölközőt.
Noha az eredeti RARBG megszűnt, abban biztosak lehetünk, hogy az elkövetkező időszakban többen is próbálják majd átvenni a torrentoldal helyét, akár ugyanezzel a névvel is, de azok a próbálkozások jó eséllyel már sosem lesznek olyanok, mint a RARBG volt – legalábbis a torrentezők ezen a véleményen vannak.