Bemutatkozott az Open Handset Alliance

Hosszas találgatások után a Google végre hivatalos bejelentést tett a mobiltelefonokkal kapcsolatos tervei felől: nem kevesebbet terveznek, mint a mobilszoftver-tervezés hagyományosan zárt megközelítésének teljes megdöntését.

Bemutatkozott az Open Handset Alliance

Hosszas találgatások után a Google végre hivatalos bejelentést tett a mobiltelefonokkal kapcsolatos tervei felől: nem kevesebbet terveznek, mint a mobilszoftver-tervezés hagyományosan zárt megközelítésének teljes megdöntését.

34 különböző céget forrasztottak szövetségbe kezdeményezésük, az Open Handset Alliance (Nyílt Mobil-Szövetség) zászlaja alatt, céljuk pedig egy olyan, nyílt forráskódú szoftver-platform megalkotása, amelynek a kódját könnyen hozzá lehet majd alakítani bármilyen új készülékhez vagy fejlesztéshez - és persze aminek köszönhetően licencdíjak miatt sem kell már aggódni többé.

A Google elmondása szerint a csapat tagjaiként olyan mobilgyártók csatlakoztak a tervezethez, mint a HTC, az LG, a Motorola és a Samsung; szolgáltatók közül megtalálhatjuk soraik közt a Sprintet és a T-Mobile-t (USA), valamint a Telefonica-t (Európa), a KDDI-t és az NTT DoCoMo-t (Japán). Kiegészítő-gyártók közül is számosan - így például a Broadcom, az Intel és a Qualcomm - is felszálltak a hajóra.

Maga a platform az "Android" becenévre hallgat, Linux-alapú lesz és tartalmazni fogja a Google számos mobil szolgáltatását. Más mobil-operációs rendszerekkel ellentétben azonban nem lesz márkaneve és semmilyen díjat nem fog felszámolni az egyes programok után. A főhadiszállásást a kaliforniai Mountain View-ban kialakított cég ehelyett az Androidos mobilokon megjelenő hirdetésekből meríti majd a bevételeit.

A leendő alkalmazások fejlesztésében érdekelt programozók számára elvileg egy héten belül elérhetővé válik az SDK (szoftverfejlesztő-készlet), így elég hamar megkezdődhet az interfészek és alkalmazások kialakítása. Ebben már benne foglaltatik az érintőképernyő- és a GPS-támogatás, valamint számos további hardverjellemző is, plusz a Google már meglévő alkalmazásaiból merített információk más alkalmazásokban való felhasználására is (így például egy ismeretségi-hálózat-kezelő program a Google Maps-en mutathatná rá a közelben lakó ismerősökre).

Az új technológiával ellátott mobilok 2008 második felére várhatóak, bár konkrét neveket még nem említettek.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward