Shop menü

BEMUTATKOZOTT A XIAOMI MI PAD 4 PLUS

Az új Mi Pad már filmezéshez is ideális lesz a méreténél fogva, de a kapcsolati képességei is vonzóvá teszik.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Bemutatkozott a Xiaomi Mi Pad 4 Plus

A Xiaomi júniusban rántotta le a leplet a Mi Pad 4 táblagépről, most pedig annak a készüléknek a pluszosított változatával ismerkedhetünk meg. A korábbi modell egy olyan konstrukció lett, ami az ingázók számára lehetett tökéletes választás, a mostani gépezet pedig már inkább azoknak lehet érdekes, akik inkább a multimédiás tartalmak fogyasztását helyezik előtérbe.

Galéria megnyitása

Mint a legtöbb esetben, a Plus jelző ezúttal is egy nagyobb képátlót takar, a Mi Pad 4 Plus előlapján már egy 10,1 hüvelykes méretű panel terül el a korábbi 8 colos helyett. Az itt bevetésre küldött megjelenítőt IPS technológia, 1920 x 1200 képpontos felbontása és 1000:1-hez kontrasztarány jellemzi. A 16:10-es képarányú egység megfelelő minőséggel szolgál majd minden tekintetben és bármilyen körülmények között. A szerkezetben a Snapdragon 660 mobilplatform teljes szolgálatot, ami kettő klaszterre bontva négy-négy Kryo 260 Gold és Silver processzormagot vonultat fel egy Adreno 512 integrált GPU mellett. Ennél az egységnél az is külön említést érdemel, hogy biztosított az AI Engine támogatás. A tablet 4 GB-nyi LPDDR4X rendszermemóriával szolgál minden esetben, a szerkezet bővíthető kapacitású háttértára pedig alapjáraton 64 gigás méretet öltött, de elérhető lesz 128 GB-tal ellátva is. Érdekes módon egyelőre csak olyan változat jött ebből, amiben van 4G LTE hálózati modem is a kétsávos, 2x2 MIMO Wi-Fi (802.11ac), a Bluetooth 5 modul és az A-GPS vevő mellett. (Nem kizárt, hogy később lesz csak WLAN-os kivitel is.)

A bekapcsolást követően a MIUI 9-es kiadása fogadja majd az érdeklődőknek, aminek az alapját az Android 8.1 operációs rendszer biztosítja. Az Oreo ennek megfelelően jelentősen át lesz szabva, és hamarosan frissülni is fog, mert jön majd a MIUI 10-es kiadása, ami új lehetőségeket fog hozni. Számolni lehet jobb gesztusvezérléssel, átgondoltabb értesítési központtal, átláthatóbb alkalmazáskezelővel, és egyebek mellett a korábbitól eltérő dizájnnal a grafikus felületen és az animációkban. Kamerák terén jól áll a Mi Pad 4 Plus, a hátoldalán például egy 13 MPixeles képalkotó fedezhető fel, ami az OmniVision OV13855 szenzorát vonultatja fel egy olyan optikával, aminek F/2.0 a rekesznyílása. Bár a rendszerchip már a 4K videózást is lehetővé tenné, csak 1080p-s mozgóképfelvételek megörökítésére alkalmas a táblagép. Az előlapi kamera 5 megapixeles, a Samsung S5K5E8 érzékelőre épül, a lencserendszere F/2.0-s, és nemcsak a videohívások alkalmával tehet majd ez nagyon jó szolgálatot, hanem például az azonosításkor is, van ugyanis arcfelismerő opciója.

Az újdonság teljesen fémből készült házzal lett ellátva, szóval már az első kézbevételnél jó benyomást kelthet az érdeklődőkben. A Xiaomi Mi Pad 4 Plus fekete és arany színben lesz megvásárolható. A szerkezet 245,6 x 149,08 x 7,99 milliméteres térfogatú, a tömege pedig 485 gramm. A kereten már egy C-típusú USB csatlakozó található, és akad 3,5 milliméteres „nyílás” is rajta. Az ujjlenyomat-olvasóról is meg kell emlékezni, ezt a tervezők az előlapon helyezték el egy fizikai gombbal ötvözve. A szerkezet egy 8620 milliamperes akkumulátor kegyeire lett bízva, ezáltal az üzemidővel biztosan nem lesz majd probléma – sajnos arról nem esett szó, hogy mennyit bírhat egy töltéssel, de valószínűleg 10 órát elmegy majd folyamatos internetezés vagy filmezés esetén. Ezen a ponton viszont azt is meg kell jegyeznünk, hogy gyárilag csak egy 10 wattos teljesítményű (5 V/2 A) adapter jár majd hozzá, amivel meglehetősen sokáig tart majd a lemerült szerkezet teljes feltöltése.

A Xiaomi Mi Pad 4 Plus ajánlott fogyasztói ára 1900 jüanban lett meghatározva, ami átszámítva nagyjából 275 dolláros összegnek felel meg, ezért a pénzért a 4/64 GB-os modell üti majd a vásárlók markát. A nagyobb, 128 GB-os adattárolóval 2100 jüanos vételárat kell majd leszurkolni a készülékért, ez pedig átszámítva kb. 305 dolláros összeget jelent. A forgalmazás még ebben a hónapba megkezdődik, de csak Kínában, más területeken a későbbiekben bukkanhat fel a szerkezet.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére