Bemutatkozott a Samsung BRITECELL kameraszenzor

Az új képérzékelő igazán jól fog teljesíteni sötétben. Emellett pedig egy új viselhető eszközökbe szánt egység is érkezett.

Bemutatkozott a Samsung BRITECELL kameraszenzor

A Samsung az idei Galaxy csúcsmobilok esetében meglehetősen magasra rakta a lécet a főkamerákat figyelembe véve (is). A vállalatnál viszont már gőzerővel dolgoznak azon a szakemberek, hogy a következő generáció érkezésével a mostani készülékek kameráját is überelni tudják.

A Samsung BRITECELL szenzor neve nagyon árulkodó arra vonatkozóan, hogy mi is ennek az újdonságnak a legfőbb erénye. A készülő képérzékelő nagyobb mennyiségű fény befogadására lesz képes az egyes cellák esetében, ezáltal jobban fog látni rossz fényviszonyok mellett is. Ezt a Samsung nem egy teljesen új eljárással érte el, hanem már egy jól bejáratott megoldást gondoltak tovább. A BRITECELL szenzor a hagyományos felállással ellentétben nem RGB, hanem RBW alpixel-elrendezéssel dolgozik, tehát a dél-koreaiak fehér képpontokat iktattak be az eredetileg zöldek helyére, és így jelentősen megnövelték a fényérzékenységet. (Már most piacon levő eszközöknél is találkozhatnak a felhasználók ehhez hasonló megoldással, például a Motorola Moto X aktuális generációjánál RGBW érzékelő van jelen, ahol a meglévő RGB alpixelek mellé iktattak be a szakemberek egy negyedik fehéret.) A Samsung jelenleg 16 megapixeles kamerával dolgozik a zászlóshajók esetében, akár csak mint mondjuk az LG, de a BRITECELL ilyen tekintetben is előrelépést hoz. Az új elrendezésű érzékelő már 20 megapixeles fényképek megörökítésére lesz alkalmas.

A minőségi fényképezésnek általában elengedhetetlen kelléke egy kellően nagy képszenzor, érdekes módon a BRITECELL esetében viszont a Samsung éppen ennek az ellenkezőjére törekedett. A vállalat elmondása szerint a mérnökök arra koncentráltak az újdonság megalkotásakor, hogy a lehető legkompaktabb méretbe sikerüljön belesűríteni a nagyobb felbontást, és ezzel együtt a kiváló részletgazdagságot. A szóban forgó terméknél mindössze 1 mikronosak az egyes pixelek. Az érzékelő fizikai méretét nem is hozta nyilvánosságra a Samsung, mivel ez az adat vélhetően nem mutatna impozánsan. Korábban hallani lehetett arról pletykákat, hogy egy 1/2 hüvelykes méretű szenzorra alapozhat a Galaxy S7 kamerája, ez viszont nem teljesen áll össze azzal a hivatalos információval, hogy kereken egy mikronosak lesznek a BRITECELL képpontjai – a jelenleginél is kisebb szenzorra van kilátás.

A BRITECELL természetesen fáziseltérésen alapuló automata fókuszrendszerrel (PDAF) fog dolgozni, ahogy azt már a mostani megoldásoknál is megszokhattuk. Ennek köszönhetően az élességállítás mindössze néhány tizedmásodpercet fog igényelni, és szinte minden esetben az a tárgy, illetve terület kerül majd fókuszba, amit a kijelzőn megérint a felhasználó – nem igazán kell ilyen hibából fakadóan rosszul sikerült képekkel számolni. A Samsung a dinamikatartomány javítására is nagy hangsúlyt fektet, ennek köszönhető a Smart WDR megjelenése. A Smart WDR hasonlóan működik, mint a HDR, azonban sokkalta kifinomultabb annál. A HDR-nél kettő vagy három erősen eltérő fényerejű képet csinál a kamera, és ezekből a szoftver alkotja meg a megnövelt dinamikatartományú fotót. A Smart WDR intelligensen fogja szabályozni az egyes képkockák fényerejét, hogy tényleg olyan legyen a végeredmény, amin nem látszik a szoftveres beavatkozás, de mégis részletesebbek a túl-, vagy alulexponált területek is.

A Samsung a BRITECELL mellett egy kisebb fejlesztésére is kitért, a Bio Processorra. Ez az egység egy olyan vezérlő lesz, ami elsősorban a viselhető kiegészítőkben fog szerephez jutni. Integrálva tartalmaz mindent, ami szükséges a felhasználó különböző biológia paramétereinek mérésére, innen ered a termék neve is. Az eddigi hasonló funkciót betöltő megoldásnál a Bio Processor 80 százalékkal kevesebb helyet igényel, és fele akkora az energiaszükséglete.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward