A Moto egyszerre több okostelefont is bemutatott. A régóta várt G6 harmadmagával érkezett, fölé sorol be a Moto G6 Plus, alá pedig a Moto G6 Play. Az újdonságok aránylag széles ársávot fednek majd le.
Moto G6 és G6 Plus
A trióból a Moto G6 és a Moto G6 Plus már igazán jó képességekkel rendelkezik. A G6 5,7 hüvelykes panelt foglal keretbe, míg a G6 Plus esetében már egy 5,9 colos megjelenítő került elő. A kijelzők egyaránt 2160 x 1080 képpontos felbontással rendelkeznek, IPS technológiára épülnek és Gorilla Glass védi őket. A mobilokon az Android 8.0 operációs rendszer fogadja az érdeklődőket, ami néhány előre telepített applikációval is meg lett toldva. Papíron a gépek kamerarendszere nagyon hasonlít, mindkét Moto 8 megapixeles előlapi egységet vonultat fel, a hátukra pedig egy olyan duálkamera modul került, amit egy 12 és egy 5 MPixeles megoldás alkot, csak a G6-nál a főkamera elé F/1.8-as optika került, míg a G6 Plust már egy F/1.7-es lencserendszer jellemzi. A Moto G6 Plus viszont előnyben van a fókuszáláskor is, mivel az támogatja a Dual Pixel AF eljárást, és ennél már előkerül a 4K opció a videózáskor. Elől és hátul is van LED-es villanó a gépeken, szóval mindegyik kamerára lehet számítani rossz fényviszonyoknál.
A Moto G6 a Qualcomm Snapdragon 450 központi chipet vonultatja fel, a Moto G6 Plus pedig már a Snapdragon 630-cal lépett a színre. A tempóval valószínűleg egyik esetben sem lesz már probléma, de a G6 Plus főleg a játékok terén jobban teljesíthet. A rendszermemória és a háttértár a Moto G6 esetében 3 vagy 4 GB, illetve 32 vagy 64 GB lehet, míg a nagyobb eszközt már alapból 4/64 GB-tal indítja el a vállalat, és ez megkaparintható majd 6/128 gigával szerelve is. A bővíthetőség biztosított, így nem jelent gondot, ha fogytán van a tárhely. 4G LTE hálózati modem nyitja az vasak kapcsolati képességeinek listáját, emellett van bennük FM rádió, Bluetooth modul, A-GPS vevő és kétsávos Wi-Fi is. Sajnos az NFC-ről egyik modellnél sem esik szó. A Dual-SIM támogatás opcionálisan van jelen a mobiloknál, alapból a Moto G6 és a G6 Plus is egyetlen SIM kezelésére van felkészítve – szolgáltatói kínálatokban valószínűleg ez a kivitel fog felbukkanni.
Az újdonságok kerete alumíniumötvözetből készült, a hátlap viszont már üveg, méghozzá Gorilla Glass 3 üveg, épp, mint az előlap esetében. Az első beszámolók szerint az összeszerelés minősége kifogástalan. A Moto G6-ot és a G6 Plust azonos tömeg jellemzi, mindkettő 167 grammot nyom, a térfogatuk viszont már eltérő, az előbbi 153,8 x 72,3 x 8,3 milliméteres vonalakkal határolt, az utóbbi pedig 160 x 75,5 x 8 milliméteres. Érdekesség, hogy a belső szerkezetük kapott vízlepergető bevonatot (P2i), de ez inkább csak arra jó, hogy a baleseteknél némi oltalmat nyújtson. A készülékek egyaránt rendelkeznek ujjlenyomat-olvasóval, ez kényelmes és biztonságos azonosítási lehetőséget nyújt. A mobilok C-típusú USB csatlakozóval szerelve jönnek, és nem hiányzik róluk a 3,5 milliméteres aljzat sem. A Moto G6 egy 3000 milliamperes akkumulátor kegyére lett bízva, a pluszosított modellnél pedig már egy 3200 mAh-s telep került bevetésre. Sajnos egyik gép sem a kiváló üzemidejéről lesz híres, de legalább van Turbo Charge gyorstöltés, ez 15 wattos teljesítménnyel büszkélkedhet.
A Moto G6 és a Moto G6 Plus legkorábban májusban kerülhet forgalomba. Az okostelefonokért előre láthatólag 250 és 300 eurós összeget kell majd kifizetnie a vásárlóknak.
Moto G6 Play
Most pedig nézzük, hogy milyen képességeket vonultat fel a G6 Play. Ez a készülék is 5,7 colos panelt foglal keretbe, de a felbontása már csak 1440 x 720 képpontos. Az előlapot Gorilla Glass oltalmazhatja, így remélhetőleg sokáig nem lesz karcokkal tarkított. A bekapcsolást követően az Android 8.0 tárul a felhasználók elé, szóval szoftveresen nincs lemaradva a társai mögött. Ez a mobil a Qualcomm Snapdragon 430 központi chipre épül, ami már nyolcmagos felépítéssel bír – 1,1 és 1,4 GHz-es órajelen üzemelnek benne a Cortex-A53 egységek, a grafikus feladatokért pedig egy Adreno 505 IGP felel. A rendszermemória 3 GB-os méretet öltött, a háttértár kapacitása pedig 32 gigabájt. Bővítési lehetőséggel ezúttal is számolni lehet, és dedikált microSD slot van a burkolat alatt. A kapcsolati opciók lajstromán található Bluetooth 4.2 modul, A-GPS vevő, 4G LTE hálózati modem, valamint Wi-Fi is. A társaihoz hasonlóan a Moto G6 Play is csak opcionálisan Dual-SIM-es.
Ez a legolcsóbb modell az újdonságok közül, és bizony az anyaghasználaton is érződik majd ez: a hátlap műanyagból készült. A szerkezet 154,4 x 72,2 x 9 mm-es térfogatú, és 175 grammot nyom. A G6-hoz és a G6 Plushoz hasonlóan ezúttal is számolni lehet a P2i vízlepergető bevonattal. Ami a kamerarendszert illeti, előre egy 8 megapixeles egység került, hátra pedig már egy 13 MPixeles képalkotó figyel PDAF támogatással megtoldva. LED-es segédfény van a mobil hátán és az előlapján is, szóval annak sem lesz akadálya, hogy sötétben bonyolítson videohívásokat a jövendőbeli tulajdonos. A Moto G6 Playnek már a hátára került az ujjlenyomat-olvasó. Azok, akik a jó üzemidő reményében szeretnének mobilt választani, jól járhatnak majd ezzel, ugyanis az akkumulátora 4000 milliamperes kapacitású, a hardvere pedig egészen alacsony energiaigényű. Ráadásul még a gyorstöltést is támogatja a Moto G6 Play, ami külön öröm.
Ez az eszköz is májusban kerülhet a boltokba, mint a fenti társai, ezért viszont már csak 200 eurós összeget fog kérni a vállalat. A Moto G6 Playből a hírek szerint készülni fog egy Snapdragon 427 chippel szerelt változat is, de azt a vállalat elvileg az Egyesült Államokba szánja.