Bemutatkozott a Google zenekeresője

A hivatalos bemutató tanúsága szerint a Google új zenekeresője valóban nagyrészt olyan lesz, amilyennek az előzetes értesülések alapján is feltételezni lehetett: lényegében közvetlen linkeket kínál majd a keresett zenék lejátszható mintáihoz vagy megvásárolható teljes változataihoz.

Bemutatkozott a Google zenekeresője

A hivatalos bemutató tanúsága szerint a Google új zenekeresője valóban nagyrészt olyan lesz, amilyennek az előzetes értesülések alapján is feltételezni lehetett: lényegében közvetlen linkeket kínál majd a keresett zenék lejátszható mintáihoz vagy megvásárolható teljes változataihoz.

Ahogy az a szemléltető videóban is látható, a zenekeresési eredmények mellett a rendszer automatikusan megjeleníti az annak megfelelő találatokat mind a négy nagy zenekiadó kínálatából. A belehallgatás és a vásárlás lehetőségét egyaránt a Lala vagy a MySpace-féle iLike biztosítja. De ugyanígy találhatnak az általuk kedveltekhez hasonló zenéket az olyan ajánlás-alapú rendszerek felhasználói is, mint amilyen például az iMeem, a Pandora, vagy épp a Rhapsody.

Az új szolgáltatást a mai nappal kezdődően próbálhatja ki az amerikai közönség. Hogy a világ többi része mikor számíthat hasonló lehetőségre, az egyelőre még kérdéses, de a szolgáltatás bármiféle kiterjesztése mindenképpen időigényes folyamat lesz, mivel külön megállapodásokat kell kötni más régiók hasonló, webalapú zeneszolgáltatóival annak érdekében, hogy valóban simán és zökkenőmentesen működhessen minden. Így ez még egyelőre valóban csak a jövő zenéje az USA-n kívül.

 

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward