Belépő okostelefonnal bővült az Oppo kínálata

A Joy Plus egy jól sikerült apróság lett, de az árazását sürgősen át kellene gondolkodnia az Oppónak.

Belépő okostelefonnal bővült az Oppo kínálata

Az Oppo a Joy révén már tavaly megmutatta, hogy belépő készüléket is tud jól csinálni, és minden jel szerint meg is érte nekik, hiszen immáron a Joy Plus érkezéséről beszélhetünk. Ez az okostelefon elsősorban azoknak az érdeklődését keltheti fel, akik amellett, hogy olcsó mobilra vadásznak, kicsi készüléket képzelnek el a tenyerükbe. Az Oppo olyan 4 hüvelykes panelt alkalmazott, ami 800 x 480 képpontos felbontással dolgozik, tehát 233 PPI-s a pixelsűrűsége, és IPS technológiát alkalmaz, ezáltal szép színvilágra, napsütésben is jó fényerőre és széles betekintési szögekre van kilátás. Az Oppo elmondása alapján a masinát olyan érzékelő réteggel látták el, hogy kesztyűvel is kényelmesen használható marad – ez különösen télen lesz jó pont a neve mellett. Az újdonság a kamerarendszerét tekintve a létminimumra szorítkozik, de sem az előlapjáról, sem pedig a hátoldaláról nem hiányzik ez a modul. A videóhívások felelőse persze ezúttal nem nyújt HD támogatás, be kell érni a VGA videóminőséggel, a főkamera pedig legfeljebb 3 megapixeles állóképek rögzítésére lesz alkalmas. Öröm az ürömben, hogy van mellette LED-es villanó, ami persze elemlámpaként is jól jöhet.

A Joy Plus leginkább sarkalatos pontja a központi chip személyében keresendő. Az okostelefonban egy kétmagos MediaTek MT6572 lapul, melynek esetenként bizony meggyűlhet a baja már magával az Androiddal is. Ez a lapka 1,3 GHz-es frekvencián tevékenykedő Cortex-A7 magokkal van ellátva, a grafikus feladatok felelőse pedig egy szem, árva Mali-400, ami 500 MHz-ig pöröghet fel maximális terhelés mellett. Szerencsére a rendszermemória nem fogja lassítani a készüléket, hiszen 1 GB-nyi RAM-mal vértezték fel a tervezők, ami a mindennapos használatban levő appok számára általában elegendő lehet. Háttértár tekintetében sajnos már szorosabbra húzták az övet a szakemberek, hiszen mindössze 4 GB-os tárkapacitással látták el a Joy Plust. Ez utóbbi bővíthető lesz microSD kártyával, és ezt az opciót minden bizonnyal a legtöbb tulajdonos ki is fogja használni. A kapcsolati képességek lajstromán van 3G HSDPA modem, 802.11 a/b/g/n szabványokat teljesítő Wi-Fi, Bluetooth 4.0 modul és A-GPS vevő. Ilyen tekintetben az egyetlen dolog, amit érdemes külön kiemelni, az az FM rádió, amiről sok gyártó hajlamos megfeledkezni, de az Oppo nem hagyta ki a belépő újdonságából. És fontos még megjegyezni, hogy két SIM kezelésére készítették fel a Joy Plust.

Az Oppo legkisebb sikervárományosa az Android 4.4 operációs rendszer kíséretében érkezett. A KitKat persze ezúttal is számos hozzáadott applikációt és szolgáltatást vonultat majd fel a Color OS 2.0-nak köszönhetően. Érdekes funkciókkal szolgál például a kamera (dupla exponálás, Beauty 3.0), továbbá a gesztusvezérlés beállítására is érdemes egy kis időt szentelni, mert intuitívabb használatot tesz lehetővé. A Joy Plus a megjelenését tekintve nem ment át komolyabb változáson a Joyhoz képest, szóval maradt az Oppókra egyébként is jellemző dizájn. A 124 x 63 x 9,9 milliméteres gépezet 125 grammot nyom a mérlegre állva. A készülék egy 1700 mAh-s akkumulátorból fog táplálkozni, ami nagyjából ideális párost alkot majd az energiahatékony hardverrel. Kiemelkedő üzemidőre nem érdemes tőle számítani, de a kategóriájának megfelelő, átlagos teljesítményt biztosan hozni fogja. Két színben lesz megvásárolható, az arany beütéssel ellátott fehér kivitel a hölgyeknek, a sötétkék pedig az uraknak jelenthet élhető alternatívát.

Az Oppo Joy Plus egy viszonylag korrekt belépő okostelefon lehetne, de egy valami hiányzik ehhez, méghozzá a megfelelő ár. A készülék Indiában jelent meg, és átszámítva megközelítőleg 115 dollárt kérnek érte. Sajnos ennyiért még a kevésbé jó áron kínált mobilok is lekörözik, a szegmens legjobbjait (Meizu m1, Xiaomi Redmi 2 vagy a friss Lenovo A6000 Plus) pedig esélye sincs megközelíteni. Remélhetőleg az Oppo átgondolja az árazást, mielőtt szélesebb körben is bevetésre küldi az apróságot.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward