Shop menü

BEJELENTETTE A QUALCOMM AZ ÚJ PC-S PLATFORMJÁT: ÍME, A SNAPDRAGON X ELITE

A teljesen új Oryon processzormagokat használja a lapka, MI gyorsításban is nagyon erős lesz, és az Apple M2 Max, valamint az Intel Core i9-13980HX ellen mérhető.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Bejelentette a Qualcomm az új PC-s platformját: Íme, a Snapdragon X Elite

A Qualcomm előzetes információi alapján a Snapdragon X Elite egy rendkívül ütőképes megoldás lesz, és ezúttal érdemes elfelejteni mindent, amit eddig a vállalat ezen a fronton felmutatott. Egy teljesen új alapokra épülő platformról van szó, nem pedig a korábbi próbálkozások folytatásáról. A Qualcomm már több sikertelen nekifutáson túl van a PC piacon, ha ez sem jön neki össze, az már tényleg a próbálkozások végét jelentheti.

A Snapdragon X Elite egy 12 magos rendszerchip lett, és a processzorát kizárólag Oryon egységek alkotják. Szóval jelen állás szerint itt nincs olyan komplex felépítés, mint a mobilos egységeknél, de talán ez az egyedi mag olyan architektúrával rendelkezik, ami nem igényli az eltérő feldolgozókat. Ugyanakkor a cég ábrái alapján a 12 mag 3 klaszterre van osztva, de az nem derült ki, hogy ez milyen célt szolgál. A felépítéssel kapcsolatban egyelőre nagyon sok a megválaszolatlan kérdés, de idővel a cég folyamatosan csepegteti majd az információkat.

Galéria megnyitása

3,8 GHz-es órajelen fog üzemelni alapesetben a Snapdragon X Elite, mikor minden processzormag terhelés alatt van. Van „turbó” is, amennyiben csak egy vagy kettő szálon van szükség nagy tempóra, a 4,3 GHz-et is képes elérni a rendszerchip. A vállalat elmondása alapján kettő klaszterből 1-1 magon tudja a csúcsra járatott órajelet elérni.

Galéria megnyitása

Összesen 42 MB-nyi gyorsítótárat használ a Qualcomm az új reménységénél. Ez lényegesen több, mint amivel korábban bármilyen rendszerchipje szolgálta a vállalatnak. Az Anandtech úgy véli, hogy az L2 és az L3 van ebben benne egyébként, az L1 ezek mellett elenyésző mennyiségű lehet. De a részletek ismeretében tényleg csak találgatni lehet.

A Snapdragon X Elite továbbra is Adreno fantázianevű grafikus egységet fog használni, és ennek kapcsán arról beszélt a cég, hogy egy prémium megoldás lesz, ami 4,6 TFLOPS számítási kapacitással fog szolgálni (vélhetően FP32 esetén). DirectX 12 támogatással és ray tracing gyorsítással egyaránt számolni kell már ezen a szinten. Minden bizonnyal egy több maggal és magasabb órajellel operáló megoldás lesz majd ez, ami a felépítését tekintve azért azonos lehet a Snapdragon 8 Gen 3/Gen 2 IGP-jével.

Galéria megnyitása

Természetesen a mesterséges intelligencia gyorsítása is kiemelten fontos lesz a Qualcomm részéről. Ezen a téren már a Snapdragon 8 Gen 3 esetében is sokat tett, és itt is a legújabb Hexagon NPU került bevetésre. A Snapdragon X Elite ezáltal 45 TOPS számítási kapacitást fog támogatni INT4 támogatás mellett, összesen az AI Engine pedig 75 TOPS-ra képes. Az eddigieknél 2,5-szer gyorsabb Tensor gyorsítóval kell számolni, és kétszer nagyobb lesz a megosztott memória mérete az NPU esetén.

Galéria megnyitása

Akkor erő van a lapkában, hogy a Meta által kínált 13B paraméteres Llama 2 modellt helyben tudja majd futtatni.

Megtudhattuk még, hogy a tervezők 128 bites memóriavezérlőt használnak a Snapdragon X Elite-nél, és a fogyasztás alacsonyan tartása érdekében kizárólag LPDDR5X RAM alkalmazható majd mellette. Ami itt számunkra érdekes, hogy 136 GB/s sávszélesség lesz elérhető, ami azt jelenti, hogy maximum 8533 Mbps-os memóriát lehet alkalmazni. Támogatja a lapka a PCIe 4.0 kapcsolódást, és NVMe adattárolókat lehet hozzá csatlakoztatni.

A Qualcomm elmondta, hogy akár 4 megjelenítő is csatlakoztatható lesz a Snapdragon X Elite lapkás gépekhez. Illetve amennyiben notebookról van szó, abban az esetben a beépített képernyőn felül még 3 képernyőt lehet munkára fogni, és minden esetben DP 1.4 támogatás lesz biztosított. Akár 5K felbontás is elérhető lesz, de nem minden kimeneten, ha három képernyő van használatban, be kell érni a 4K Ultra HD támogatással. A beépített laptop kijelző 4K120 minőséget biztosíthat és HDR10 támogatású lehet.

Galéria megnyitása

Azt is meg kell jegyezni, hogy egy 18 bites dual ISP is része a csomagnak, ami a kamerákat kezelheti. Akár 64 MPixeles kamera is alkalmazható lesz itt, és 4K Ultra HD mellett, HDR-t is alkalmazva képes videókat rögzíteni az egység. Azt is megtudhattuk, hogy a Snapdragon X Elite már teljes AV1 támogatással fog szolgálni.

A vállalat kiemelte, hogy elérhető lesz a lapka 5G modem partnerségében, PCIe 3.0 kapcsolaton keresztül csatlakozik majd a chiphez a hálózati egység. Megkapja majd a Snapdragon X Elite maga mellé a FastConnect 7800 kapcsolati alrendszert is, ami gondoskodik a Bluetooth 5.4 és a Wi-Fi 7 támogatásról. A számítógépek esetén már az USB4 támogatás is megoldott lesz, és egy sor különböző USB-t lehet majd felsorakoztatni a gépeken, így tartalomgyártóknak megfelelő gépeket is ki tud majd szolgálni.

Galéria megnyitása

Nagyon sokféle szempont alapján összevetette a Qualcomm az újdonságot a tempó és a hatékonyság tekintetében meglévő rendszerchipekkel, konkurens processzorokkal, és mindenben az jött ki, hogy a Snapdragon X Elite a legjobb, ezt talán mondanunk sem kell. De ilyen grafikonokat már túl sokszor láttunk a cégtől. Reméljük, hogy ezúttal tényleg élesben is látható lesz az a kiemelkedő tempó és hatékonyság, amiről a cég beszél.

Galéria megnyitása

Állítólag az Apple M2 Maxnál 1 szálon 30%-kal kevesebbet fogyaszt, miközben gyorsabb, és még a Core i9-13980HX-nél is gyorsabb, ahhoz képest pedig 70%-kal kér kevesebbet. Többmagos terhelésnél a Core i7-13800H teljesítménye elmarad majd tőle, miközben 65 százalékkal magasabb lesz a fogyasztása. Ugyancsak a Core i7-13800H-nál az IGP kétszer gyorsabb lesz, 74%-kal kisebb fogyasztás mellett, és a Ryzen 9 7940HS tempóját is bőven túlteljesíti az integrált GPU töredéke energiát elhasználva.

Galéria megnyitása

A Qualcomm Snapdragon X Elite jelen állás szerint 2024 közepén kerül majd bevetésre. Tehát egy ideig még biztosan nem látunk kész notebookot ezzel a megoldással, de bízzunk abban, hogy jövő ilyenkor már egészen más lesz a helyzet.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére