Befutottak az első Android One okostelefonok

A Micromax, a Karbonn és a Spice mobilja pontosan azt nyújtja, amire előzetesen számítani lehetett, és valóban kiemelkedő árcédulával jönnek.

Befutottak az első Android One okostelefonok

A Google már hetekkel ezelőtt beharangozta, hogy bemutatót rendez Indiában szeptember közepén. A helyszín elsőre meglepő lehetett, de mindenki számára hamar világossá vált, mire is készül a keresőóriás a színfalak mögött. Nos, eljött a hónap közepe, és az előzetes várakozásoknak megfelelően le is hullott a lepel az első Android One termékekről.

Az újdonságokkal kapcsolatban mindenekelőtt azt érdemes elmondani, hogy mi is volt a fejlesztés során a projekt lényege. A Google olyan okostelefonokat szeretett volna kalap alá hozni, amik a Nexus élmény egy részét képesek nyújtani nagyon alacsonyan tartott fogyasztói ár mellett is. Az Android One szériát gyarapító mobilok eltérő nevekkel, valamelyest átrajzolt dizájnnal, de azonos belsővel kerülnek a boltok polcaira. Mindegyik modellen a gyári Android fog szolgálatot teljesíteni, ami folyamatosan a legfrissebb lehetőségeket szállítja majd. A hasonló vonások tehát azért fontosak, hogy hamar, központilag lehessen őket frissíteni. Az első One mobiltelefonok az Android 4.4.4 KitKattel karöltve kerülnek bevetésre, és amint elérhetővé válik majd az Android L, azonnal kezdődik ezeknek is a frissítése a Nexus család érintett tagjaival karöltve. A sort a Micromax, a Karbonn és a Spice indította el, de rövidesen mások gépei is a kamerák kereszttüzébe fognak állni. A Karbonn Sparkle V néven küldi harcba a saját megoldását, míg a Spice a Dream Uno azonosítót aggatta a saját gépére, a Micromaxét pedig Canvas A1-ként kell majd keresni.

Android One a Micromaxtól

Mit nyújt a hardver szempontjából az Android One? Apró részleteket előzetesen elhintett a Google, most viszont már a teljes specifikációra fény derült. A platform egy 4,5 hüvelykes, 854 x 480 képpontos felbontású kijelzőt kapott, ami IPS technológiájú, így ha a pixelsűrűsége nem is túl meggyőző, a betekintési szögei, a színhűsége és a fényereje biztosan rendben lesz. A megfelelő teljesítményről egy MediaTek MT6582 chip gondoskodik. Ez a lapka négy Cortex-A7 processzormagot foglalkoztat 1,3 GHz-es órajelen, a grafikus egység szerepét pedig egy Mali-400 MP2 tölti be benne. A játékok terén nem fog maradandót alkotni a SoC, ám az Android mozgatása egyáltalán nem jelent majd problémát, jobbára akadásmentes élményben részesülhetnek a felhasználók. A rendszernek 1 GB-nyi memóriával kell ügyesen gazdálkodnia, és ez elegendő is lesz néhány alapvető program egyidejű futtatására. A tárhely alapból mindössze 4 GB-os testet öltött, ami egyáltalán nem sok, viszont bármikor lehet bővíteni microSD hozzáadásával – legfeljebb 32 GB-os memóriakártyákkal tudnak majd boldogulni az Android One telefonok.

Spice Dream Uno

Kamerarendszer tekintetében különösebben nagyot nem villant a platform, viszont az látszik, hogy ilyen tekintetben sem vették a szükségleteket félvállról a tervezők. A videóhívásokért egy 2 MPixeles egység felel, ami HD anyagok továbbítását fogja lehetővé tenni, így biztosítva a kellően jó minőséget. A főkamerával már 5 megapixeles fényképeket lehet majd készíteni, és ezt akkor is munkára lehet fogni, ha nem éppen ideálisak a fények, ugyanis szükség esetén egy LED-es villanó is segítheti a képalkotás műveletét. A telefonok hátlapja mögött két hálózati kártya számára alakítottak ki helyet, vagyis dupla SIM-es is az Android One, ami fontos szempont Ázsiában. A kapcsolati képességek terén még nem minden paraméter tisztázott, de jelen állás szerint biztosan lehet számolni 3G HDSPA+ modemmel, Wi-Fi-vel, Bluetooth modullal, A-GPS vevővel és még FM rádióval is. Az energiaellátásról egy 1700 mAh-s telep hivatott gondoskodni, ami izmosnak semmi esetre sem nevezhető, de az energiahatékony környezettel karöltve talán hozhatja az átlagos üzemidőt (egy napot biztosan bír majd, visszafogott használattal pedig a másodikat is átvészelheti).

Karbonn Sparkle V

A Karbonn Sparkle V, a Micromax Canvas V1 és a Spice Dream Uno hármas 6300 és 6500 rúpiás áron kerül kereskedelmi forgalomba Indiában, ami pillanatnyilag átszámítva kb. 100 és 110 dollárnak felel meg. A cél valószínűleg a 100 dollár környéki ár tartása, ugyanis a Google eredetileg ezt tűzte ki az Android One bejelentésekor. Hamarosan más gyártók is csatlakozni fognak a fentiekhez. Olyan vállalatok is elkészíthetik a saját One modelljüket, mint a HTC, az Asus, az Acer, a Panasonic, az Intex, a Lava, a Panasonic, a Xolo vagy a Lenovo – ezek azok, akik mostanáig jelezték, hogy támogatnák a friss projektet. India után az Android One okostelefonok Indonéziában, a Fülöp-szigeteken, Pakisztánban, Srí Lankán, Bangladesben és Nepálban bukkannak majd fel, ezek a területek még idén megkapják valamelyik gyártó "referencia" készülékét.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward