Shop menü

BEFUTOTT AZ IOS 12.4 ÚJ BÉTÁJA

Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Befutott az iOS 12.4 új bétája

Az Apple az iOS 12 soron következő nagyobb frissítéséről egyelőre semmi konkrétumot nem lehet tudni, pedig szép lassan elkészülhet. Ez már csak azért is furcsa, mert legalább elvétve szoktak lenni látható változások az ilyen kiadásokban, de ebben az esetben még az Apple-höz közel álló lapok sem találtak módosításokat.

Itt valószínűleg az történik, hogy a cupertinói alakulat már az Apple Card érkezését készíti elő, és vélhetően csak a színfalak mögött történtek változások a rendszerben a támogatás biztosítása érdekében. Az újítások egészen addig nem kerülnek előtérbe, amíg nincsen rájuk szükség. Az Apple Cardnak a bétáját egyébként a vállalat dolgozóinak egy szűk csoportja már teszteli a cégen belül, hogy a rajt pillanatában minden gördülékenyen menjen.

Galéria megnyitása

Az iOS 12.4 most tart a harmadik bétájánál – ez a második publikus kiadása –, és nem kizárt, hogy a jövő héten már a végleges verzió megjelenéséről számolhatunk be, ugyanis akkor lesz a WWDC fejlesztői konferencia (június 3-7.), és talán annak a megnyitójával egy időben el szeretné ezt indítani a vállalat. Az újdonság egyébként az 16G5038d buildszámot viseli, és azoknak OTA elérhető lesz, akik már a korábbi béta kiadások valamelyikét telepítették a támogatott eszközükre, ha pedig valaki most szeretné igénybe venni, akkor regisztrálnia kell a felhasználói fiókját az Apple Beta Software Programban. Az előzetes kiadásokat elsődleges használatban levő eszközre nem érdemes telepíteni, mert ez még hibákat okozhat.

Galéria megnyitása

Az okostelefonokra és táblagépekre szánt operációs rendszer mellett egyébként az Apple TV rendszere, a tvOS is új kiadást kap, és az Apple Watch viselhető kiegészítők is frissülni fognak. A tvOS-ből a 12.4-es kiadás van úton, aminek a második bétája jelent most meg, a watchOS-ből pedig az 5.3-as verzió jön, és ez is a második bétánál tart pillanatnyilag.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére