Az Xbox kiütötte versenytársait

Az Xbox kiütötte versenytársait

Óriási lökést az adott a Microsoft Xbox videojáték-konzoljának a júniusi ráncfelvarrás, amelynek eredményeként vékonyabb dobozt kapott a játékgép, csendesebb lett, és ami fő: képessé vált vezeték nélküli internet-csatlakozásra is. Az Xboxból 443,5 ezret adtak el az Egyesült Államokban júliusban, ami több mint kétszerese a 2009. júliusinak - derült ki az NPD Group Inc. piackutató cég adataiból. A Microsoft konzolja ezzel megelőzte két nagy versenytársát, a Nintendo Co. Wiijét - ebből nagyjából az egy évvel korábbival megegyező mennyiség, közel 254 ezer talált gazdára - és a Sony Corp. PlayStation 3-át (ebből viszont 76 százalékkal több, 214,5 ezer kelt el). Utoljára 2007 szeptemberében vezette a nagy hármas rangsorát az Xbox, akkor a csak a Microsoft gépén használható Halo 3 című szuperharcos-videó megjelenése keltette fel a vásárlók érdeklődését a konzol iránt.

Minden bizonnyal a foci-világbajnokság hatásának tudható be, hogy a legnépszerűbb videojáték az Electronic Arts NCAA Football 11 programja volt, amelynek xboxos változata 368 ezer, playstationes kiadása közel 299 ezer példányban fogyott el. A USA videojáték-iparának egésze viszont gyenge időszakát éli: már az ötödik egymás követő hónapban esik a bevétele. Júliusban 8,16 milliárd dollár folyt be a cégek kasszájába, 14 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward