Az iPhone bevette Japánt

Az iPhone bevette Japánt

Megtörtént, amit a szakértők lehetetlennek tartottak: júliusban egy külföldi mobiltelefon, az iPhone 3GS 32 gigabájtos változata vezette a Japánban megvásárolható zsebtelefonok népszerűségi listáját. Amikor az Apple okos telefonját bemutatták a szigetországban, június utolsó hetében azonnal az élre került, de a piacot ismerő szakemberek úgy vélték, hogy ez csupán az újdonság varázsának köszönhető. Az indokok között szerepelt, hogy a japán mobilos nem szívesen vált szolgáltatót, ezért nem fog elpártolni az iPhone kedvéért mobilcégétől. Emellett a japánok nem csupán telefonálnak, sms-eznek, esetleg néhány játékot használnak készülékeiken, hanem számtalan olyan lehetőséggel élnek, amelyek az amerikai telefonon nem érhetők el - hangzott a második érv amellett, hogy pünkösdi királyságra számíthat az iPhone. Mindezt cáfolta az Gfk Japan tulajdonában lévő Electronista piackutató cég rangsora, amelyen az Apple telefonja megelőzi a Sharp, a Panasonic, a NEC, a Casio és a Sony Ericsson legnépszerűbb modelljét és még az iPhone 3GS 16 gigabájtos változata is bekerült az első tízbe (a kilencedik helyre).

A kétkedők persze most is találnak érveket arra, hogy bagatellizálják az Apple sikerét. Mint mondják, a japán piacon hét-nyolc mobiltelefon-gyártó versenyez számtalan modellel, ezért havi tízezer készülék eladásával már be lehet kerülni az első tízbe. Mások viszont arra hívják fel a figyelmet, hogy az Apple alig reklámozta telefonját a szigetországban, ennek ellenére érte el sikerét.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward