Az iPad 2-nél kevésbé népszerű az új iPad

Az Apple legújabb készüléke mellőzi a számozást, és az első generációs táblagéppel megegyező néven kerül forgalomba. Az új iPad március 16-án jelent meg a nagyobb piacokon, de a vásárlók már közel sem találták annyira érdekesnek az almás eszközt, mint korábban.

Az iPad 2-nél kevésbé népszerű az új iPad

Az Apple legújabb készüléke mellőzi a számozást, és az első generációs táblagéppel megegyező néven kerül forgalomba. Az új iPad március 16-án jelent meg a nagyobb piacokon, de a vásárlók már közel sem találták annyira érdekesnek az almás eszközt, mint korábban.

A rekordok persze megdőltek, több mint háromszor annyit értékesítettek az új iPad-ből, mint az elődjéből, de ezt már csak egy "csellel" sikerült elérni. Ugyanis az Apple ezúttal nem csak az Egyesült Államokban kezdte meg az árusítást, hanem további kilenc országban, és ennek köszönhető az új eladási csúcs. A Wall Street-i elemzők becslései szerint, 10,1 millió készülék eladására van kilátás a negyedév folyamán. Ezzel kapcsolatban Gene Munster nem igazán ért egyet, hiszen a megjelenés napján, vagyis 16-án már 1 millió példányt értékesítettek belőle, az első hétvégén pedig összesen 3 millió talált gazdára. Az új iPad eladásainak megkezdését a New York-i Apple márkabolt előtt idén 750 ember várta. Viszonyításképpen, tavaly ez a szám 1190 volt, mikor ugyanitt, az iPad 2 volt terítéken. Természetesen a raktárkészletek így is szinte azonnal kiapadtak, és az online rendeléseket is 2-3 hetes várólistával veszik fel. 

Időközben arra is fényderült az IHS iSuppli csapatának hála, hogy a tábla ára az Apple számára nagyjából 316 és 408 dolláros ársávban mozog, míg a boltokban 499 és 829 dollárt kell érte fizetnünk. Ennek megfelelően az új készülék hozza a legkisebb hasznot az almás vállalat számára, de így a piac egyik legjobb vétele is egyben.

A következő hullám március 23-án lesz. Ekkortól lesz elérhető több európai országban, így hazánkba is akkor jut majd el.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward