Az Intel közzétette első negyedéves pénzügyi eredményeit

A cég bevétele 12,6 milliárd, üzemi eredménye 2,5 milliárd, nettó nyeresége 2 milliárd és az egy részvényre jutó nyeresége (EPS) 0,53 dollár.

Az Intel közzétette első negyedéves pénzügyi eredményeit

A vállalat megközelítőleg 4,3 milliárd dollár készpénzt termelt, 1,1 milliárd dollár értékben fizetett ki osztalékot és 533 millió dollár értékben vásárolt vissza 25 millió részvényt.

„Az Intel jól teljesített az első negyedévben a gyenge piac ellenére is” – mondta Paul Otellini, az Intel elnök-vezérigazgatója. „Már itt vannak a legújabb generációs PC mikroprocesszoraink, bemutattuk a mikroszerverekbe szánt új termékcsaládot és ebben a negyedévben érkeznek még az új táblagépekbe és okostelefonokba építhető mikroprocesszoraink is. Együtt dolgozunk a vásárlóinkkal, hogy innovatív új termékeket fejleszthessünk több operációs rendszerhez is. A 14 nanométeres gyártástechnológiára való átállás nagymértékben emeli az Intel architektúra által a vásárlóink számára nyújtott értéket.”

Paul Otellini
Paul Otellini

Az első negyedévre vonatkozó főbb pénzügyi adatok és az üzleti egységek trendjei:[list type="unordered"]

[*]A PC Client Group bevétele 8 milliárd dollár, ami a korábbi év azonos időszakához képest pedig 6 százalék csökkenést jelent.

[*]A Data Center Group bevétele 2,6 milliárd dollár, ami 6,9 százalék csökkenést jelent negyedéves szinten, de az előző év azonos időszakához képest 7,5 százalékos növekedést mutat.

[*]Más Intel architektúra csoportok bevétele 1 milliárd dollár, ami az előző év azonos időszakához képest 9 százalék csökkenést jelent.

[*]Bruttó eredményhányad 56 százalék, ami az előző év azonos időszakához képest 8 százalék csökkenést jelent.

[*]K+F és felvásárlások: 4,5 milliárd dollár, ami megfelel az vállalat 4,6 milliárdos várakozásainak.

[*]Adószint: 16 százalék.

[/list]

Üzleti kilátások

Az Intel üzleti kilátásaiban nem szerepelnek az április 1. után lezáródó üzleti tranzakciók, felvásárlások, eladások vagy befektetések potenciális hatásai.Q2 2013[list type="unordered"]

[*]Bevétel: 12,9 milliárd, plusz/mínusz 500 millió dollár.

[*]Bruttó eredményhányad: 58 százalék, plusz/mínusz néhány százalékpont.

[*]K+F és felvásárlások: megközelítőleg 4,7 milliárd dollár.

[*]Akvizícióból származó eszmei vagyontárgyak amortizációja: megközelítőleg 70 millió.

[*]Tőkeberuházások, tőkerészesedés és egyéb: megközelítőleg nulla.

[*]Értékvesztés: megközelítőleg 1,7 milliárd dollár.

[/list]

2013. teljes éves előrejelzés[list type="unordered"]

[*]Bevétel: alacsony, százalékban egyszámjegyű növekedés, a korábbi várakozásokhoz képest változatlanul.

[*]Bruttó eredményhányad: 60 százalék, plusz/mínusz néhány százalékpont, a korábbi várakozásokhoz képest változatlanul.

[*]K+F és felvásárlások: 18,9 milliárd dollár, plusz/mínusz 200 millió dollár, a korábbi várakozásokhoz képest változatlanul.

[*]Akvizíciókból származó eszmei vagyontárgyak amortizációja: megközelítőleg 300 millió dollár, a korábbi várakozásokhoz képest változatlanul.

[*]Értékvesztés: 6,8 milliárd dollár, plusz/mínusz, 100 millió dollár, a korábbi várakozásokhoz képest változatlanul.

[*]Adószint: megközelítőleg 27 százalék az idei hátralévő negyedévek mindegyikében.

[*]Éves tőkeberuházási keret: 12 milliárd dollár, plusz/mínusz 500 millió, 1 milliárd dollárral kevesebb a korábbi várakozásokhoz képest.

[/list]

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward