Az Intel vezetője, Lip-Bu Tan a jelek szerint megirigyelte a memóriagyártók helyzetét, ugyanis a memóriachipek, amelyek korábban egyszerű árunak minősültek, ami szükséges a különböző hardverek gyártásához, mára stratégiai fontosságú eszközzé léptek elő, ahogy az AI-láz révén egyre nagyobb és nagyobb kereslet mutatkozik irántuk, amivel az iparág igazából jelenleg nem tud lépést tartani. Az óriási kereslet és az igényektől messze elmaradó kínálat azt eredményezte, hogy az elmúlt negyedévek folyamán óriási drágulás ment végbe mind a DRAM, mind pedig a NAND Flash iparágon belül, az aktuális előrejelzések pedig azt mutatják, ez a helyzet még sokáig fennállhat, sőt, a következő év folyamán tovább romolhat a chipek elérhetősége.
Az Intel vezetője szerint a memóriagyártás iránt mindig is érdeklődött, személyes érdeklődésként foglalkoztatta, de a memóriaipari befektetéseket messzire elkerülte, mert egy egyszerű, árú alapú üzletág volt, ami az elmúlt negyedévek folyamán gyökeresen megváltozott, stratégiai eszközzé vált, rengeteg új technológia kifejlesztését eredményezte. Nem rejtette véka alá, nemrégiben leszerződtették az SK hynix korábbi vezetőjét, aki az Intel berkein belül tevékenykedik tovább egy új projekten. Arról nem esett szó, Seok-Hee Lee pontosan milyen feladatot kapott, csak annyi biztos, jelenleg nem tart abban a fázisban a projekt, hogy bármit elárulhasson vele kapcsolatban. Egy „kisállat-projektről” van szó, ami egy személyes érdeklődés és személyes szórakozás céljából indult, de hogy mivé nőheti ki magát az elkövetkező időszakban, az majd csak később derül ki.
Arra azért tett utalást, hogy a memória processzorra tetejére történő integrálásának lehetőségeit vizsgálják, ami számos új lehetőséget jelent, valamint új memória-architektúráról is szó esett, amelynek lehet keresnivalója a piacon. Konkrétan nem részletezték a terveket, de a korábbi jelek szerint egy XBM szabadalmat már bejegyeztek, ami a HBM interposer rétegének mellőzésével dolgozik és a processzorra integrálva foglalhat helyet a rendszerben.
A vállalat legutóbbi próbálkozása a memóriapiacon a Micron csapatával közösen fejlesztett 3D XPoint volt, ami az Optane termékcsalád formájában vált elérhetővé, de a technológiát végül 2022-ben süllyesztőbe dobták, mert igazából sosem kapta fel annyira a piac, mint ahogy azt az Intel vezetése szerette volna – sokkal jobb potenciállal rendelkező technológiák is felbukkantak a piacon, amelyek jobb ár/teljesítmény aránnyal rendelkeztek, gondoljunk csak például a HBM memóriachip-szendvicsekre. Ezt megelőzően is jelen volt már a vállalat a memóriapiacon, hiszen első termékei SRAM és DRAM chipek voltak.
Az egyelőre nem világos, pontosan milyen módon szeretne újra belépni a vállalat a memóriapiacra, de egy efféle lépés mindenképpen költség- is időigényes folyamat lenne, hiszen legalább egy megfelelő üzemet fel kell húzniuk vagy be kell rendezniük erre a célra, valamint kutatást és fejlesztést végző központra is szükség lenne, hogy kellően versenyképes memóriatechnológiát és gyártástechnológiát tegyenek le az asztalra. Ez mind-mind idő és pénz, ráadásul nagyon sok idő és nagyon sok pénz. Noha licencelhetnének is memóriatechnológiát, erre jelenleg eléggé kicsi az esély, de nem nulla. Azok után, hogy nemrégiben léptek ki a memóriapiacról, ahol lényegében kudarcot vallottak, egy újbóli belépés megítélése minimum kérdéses lenne a befektetők részéről.
A sejtelmes megjegyzés mögött húzódó fejlesztés(ek) egyelőre homályba burkolódznak, de idővel egészen biztosan kiderül, mire készül a vállalat.