Shop menü

AZ ASUS MÁR MEG IS MUTATTA ELSŐ RADEON RX 7900-AS SOROZATÚ VIDEOKÁRTYÁIT

A vállalat az AIB partnerek közül elsőként rukkolt elő egyedi felépítésű Radeon RX 7900-as sorozatú videokártyáival.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Az ASUS már meg is mutatta első Radeon RX 7900-as sorozatú videokártyáit

Az AMD következő generációs Radeon sorozatú videokártyái, az RDNA 3 architektúra köré épülő Radeon RX 7000-es család első képviselői a várakozásoknak megfelelően a tegnap esti előadáson bemutatkoztak, a velük kapcsolatos legfrissebb információkat még azon melegében össze is foglaltuk, reggel megjelent összefoglalónk itt olvasható.

Az új videokártyák a hivatalos bejelentés alapján 2022. december 13-án jelennek meg kereskedelmi forgalomban, azaz még várni kell rájuk néhány hetet, abban pedig csak reménykedhetünk, hogy a raktárkészletek elegendőnek bizonyulnak majd a kereslet kielégítéséhez. Az új videokártyákból készített referencia és egyedi verziók ugyanazon a napon rajtolnak el, a választék bőséges lehet. A kínálatban jelen lesznek az ASUS TuF Gaming sorozatú megoldásai is, amelyek éppen nemrégiben mutatkoztak be egy online stream keretén belül, amit hírünk végén lehet megtekinteni.

Galéria megnyitása

Az egyedi felépítéssel rendelkező modellek erősebb tápellátással és nagyobb teljesítményű hűtéssel érkeznek, mint a referencia változatok, ennek megfelelően némi extra tuningpotenciálra is számíthatunk. A vállalat egyelőre sajnos nem osztott meg részleteket azzal kapcsolatban, gyárilag pontosan milyen órajeleken ketyegnek majd az újdonságok, ám nagy rá az esély, hogy a referencia órajelekhez képest némi tuning belefér majd.

A TuF Gaming Radeon RX 7900 XTX esetében 6144 fizikai stream egységet találunk a GPU fedélzetén, a speciális felépítés jóvoltából azonban ezek optimális esetben úgy viselkedhetnek, mintha 12288 stream egységről lenne szó. A 96 MB-nyi Infinity Cache gyorsítótárral ellátott rendszer 384-bites memória-adatsínen keresztül kapcsolódhat a 24 GB-nyi GDDR6-os fedélzeti memóriához, ami a referencia modelleknél 20 GHz-es effektív órajelen üzemel.

A második modell, vagyis a TuF Gaming Radeon RX 7900 XT már csak 5376 fizikai stream egységet foghat munkára, amelyek optimális körülmények között 10752 stream egységet tehetnek ki, amennyiben lehetőség van a folyamatos párhuzamos munkavégzésre. A GPU itt már csak 80 MB-nyi Infinity Cache társaságában működhet, a 320-bites memória-adatsín végére pedig 20 GB-nyi GDDR6-os fedélzeti memória kapcsolódhat, ami a referencia modelleknél ugyancsak 20 GHz-es effektív órajelen üzemelhet.

Galéria megnyitása

Az ASUS friss videokártyái várhatóan 17+4 fázisú tápellátással érkezhetnek, amit már nem kettő, hanem három darab nyolctűs PCI Express tápcsatlakozón keresztül lehet kiszolgálni, azaz maximum 450 W-nyi teljesítmény állhat rendelkezésre. A hűtés elég masszív lesz, ami egyrészt jó hír, hiszen segít a hűvösebb működésben, felülete pedig 22,8%-kal nagyobb, így a hőleadás hatékonyabban történhet. A ventilátorok az előző generációhoz képest 13,8%-kal több levegőt tudnak megmozgatni és statikus nyomásuk is magasabb lesz, egészen pontosan 8%-kal. Ez eddig mindenképpen jó hír, viszont a vaskos hűtő miatt a referencia modellekkel ellentétben nem 2,5 slotos, hanem 3,63 slotos magasságra kell számítani, azaz majdnem 4 slotnyi helyet kérnek majd maguknak az újdonságok az adott számítógépházon belül. A videó kimenetek között két DisplayPort 2.1-es, egy HDMI 2.1-es, valamint egy USB-C port sorakozik.

Az ASUS ajánlása szerint a TuF Gaming Radeon RX 7900 XTX mellé 850 W-os, míg a Tuf Gaming Radeon RX 7900 XT mellé 750 W-os tápegységet érdemes bevetni, attól függően, milyen fogyasztás mellett működnek az egyéb rendszerkomponensek.

Arról egyelőre nem esett szó, hogy az új videokártyák pontosan mennyibe kerülnek majd, ám a kínálatot látva erősen valószínű, hogy a 999 dolláros és a 899 dolláros listaárakat felülmúlják majd az árcéduláikon szereplő összegek.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére