Az ASUS bejelentette a GeForce GTX 760 DirectCU Mini-t

A kisebb házakat kedvelők ismét örülhetnek, lesz lehetőségük erős grafikus vezérlőt az alaplapba pakolni.

Az ASUS bejelentette a GeForce GTX 760 DirectCU Mini-t

Kis túlzással azt lehet állítani, az ASUS-nál minden napra jut valamilyen termékbejelentés. A mai napon egy olyan videokártyát húztak elő a kalapból, amiről egyrészt már korábban érkeztek információk, másrészt egy régi-új megoldásnak tekinthető, ami most megkapta a szükséges modellfrissítést. A friss GeForce GTX 760 DirectCU Mini (GTX760-DCMOC-2GD5) érdekessége, létezésének apropója továbbra is az, mint amit az áprilisban megjelent GTX 670 DirectCU Mini tudott felmutatni. Nagyon kedvező méret/teljesítmény mutató, azaz egy felsőkategóriásnak tekinthető GPU-t egy kisméretű nyomtatott áramkörre forrasztanak fel, tesznek rá egy kiváló hűtést, és máris kész a "kicsi a bors, de erős" megoldás. Ráadásul a GTX 760 DirectCU kapcsán még komolyabb tervezőmunkát sem kellett végezni a mérnököknek, hiszen a GTX 760 lábkompatibilis a GTX 670-nel.

A 17 cm-es PCB továbbra is szavatolja azt, hogy ne legyen problémánk egy kisebb házba történő beszerelésnél sem. A NYÁK-on 5-fázisú tápellátás szolgáltatja az energiát, melyet 8-tűs PCI Express tápcsatlakozón keresztül tudunk ellátni. A cooler a már megismert vapor-chamber megoldást használja, ami hatékonyan vezeti el a hőt a GPU felületéről, ez aztán a lamellákra kerül, ahonnan a ventilátor röpíti tovább. A légkavaróról pedig tudhatjuk, hogy már önmagában is érdekes, hiszen ötvözi a használatban lévő kétféle lapátkialakítást. A modell órajelekben az NVIDIA ajánlásai fölé lő, azaz a 1006 MHz-es GPU (980 helyett), és 1072 MHz-es GPU Boost órajelet kínál. A memória maradt 6GHz-en. Az GeForce GTX 760 DirectCU Mini már elrajtolt, idehaza 74 ezer forintba kerül.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward