Az AMD Threadripper processzorai augusztus 10-től kereskedelmi forgalomban is elérhetőek lesznek, csak úgy, ahogy a hozzájuk tartozó, X399-es lapkakészletet alkalmazó alaplapok is. Persze ekkor még csak a két drágább modell, vagyis az 1950X és az 1920X válik elérhetővé, az 1900X érkezésére a hónap végéig várni kell.
Az új processzorok mellé gyárilag csak a szerelést segítő eszközök járnak, ezeken felül csak az Asetek kompakt folyadékhűtő szetteket támogató szerelőkeretet rejti a csomag, a kompatibilis processzorhűtő beszerzése így az újdonsült tulajdonos feladata. Szerencsére a TR4 támogatással rendelkező léghűtések és folyadékhűtő szettek már elkezdtek beszivárogni a piacra, az elkövetkező hetek folyamán pedig egyre több és több ilyen megoldás tűnhet fel az üzletek polcain.
A TR4-es processzorfoglalat a 4096 érintkezővel ellátott Threadripper processzorokat fogadja, kivitel szerint pedig LGA rendszerű, azaz az érintkező-lábak most már nem a processzor alján, hanem a foglalatban vannak. Mivel az új processzorfoglalat újfajta rögzítőkeret alkalmazását igényli, így a levegő és folyadék alapú processzorhűtők gyártói éppen e kiegészítő elkészítésén dolgoznak, hogy minél több termékük lehessen kompatibilis az AMD újdonságaival. A Noctua már be is mutatott néhány új processzorhűtőt, amelyek kifejezetten a Threadripper és az EPYC processzorokat célozzák, a meglévő termékekhez azonban ezúttal nem készül majd ingyenesen igényelhető TR4-kompatibilis rögzítő keret.
A Cooler Master szintén dolgozik kompakt folyadékhűtő szettjeinek „modernizálásán”, így a MasterLiquid 240-es, a MasterLiquid 120-as, valamint a MasterLiquid Lite 120-as szettek már tartalmazzák a szükséges rögzítő keretet.
Természetesen a többi gyártó is dolgozik a TR4 kompatibilis processzorhűtők listájának bővítésén, az AMD pedig abban segíti a felhasználókat, hogy külön weboldalon foglalja össze, mely termékek legújabb kiadásai passzolnak a Threadripper processzorokhoz. Egyes esetekben csak attól függ a dolog, hogy az adott processzorhűtő pontosan mikor készült – a régebbi modelleknél még nem képezi a csomag részét a TR4-es rögzítő készlet, az újabbaknál viszont már ezt is megkapják a vásárlók. Az elkövetkező hetek folyamán, ahogy a régi készletek elfogynak, az újabb CPU hűtő szállítmányok már TR4 kompatibilis kivitelben érkezhetnek – mint például az Artic Freezer 33 esetében, amelynek régi kiadása még nem TR4 kompatibilis, de az érkező csomagokban már a TR4-es keret is jelen lesz.
Kompakt folyadékhűtő szettek, amelyekhez jó az AMD által mellékelt rögzítő:
•Arctic Liquid Freezer 120
•Arctic Liquid Freezer 240
•Arctic Liquid Freezer 360
•Corsair Hydro Series H115i
•Corsair Hydro Series H100i v2
•Corsair Hydro Series H105
•Corsair Hydro Series H80iv2
•Cryorig A80
•Cryorig A40 Ultimate
•Cryorig A40
•EVGA CLC 280
•NZXT Kraken X62
•NZXT Kraken X61
•NZXT Kraken X52
•Thermaltake Riing 3.0 RGB 360
•Thermaltake Riing 3.0 RGB 240
•Thermaltake Water 3.0 Ultimate
•Thermaltake Water 3.0 Extreme
Processzorhűtők, amelyek nem igénylik az AMD által mellékelt rögzítő keretet:
•Arctic Freezer 33
•Cooler Master Hyper 212 EVO
•TBA EKWB waterblock for DIY loops
•TBA EKWB CLC
•Enermax Liqtech TR4 360
•Enermax Liqtech TR4 240
•Noctua NH-U14S TR4-SP3
•Noctua NH-U12S TR4-SP3
•Noctua NH-U9 TR4-SP3
Az AMD ígérete szerint a gyári oldalt folyamatosan bővítik, így mindig a legfrissebb információ szerepel majd rajta.