Shop menü

AZ AMD PROCESSZORFORGALMÁNAK 75%-ÁT AJDÁK AZ APU-K

A Mercury Research egy friss kimutatással jelentkezik, amely az AMD processzorforgalmával kapcsolatban oszt meg néhány érdekes adatot.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Az AMD processzorforgalmának 75%-át ajdák az APU-k

Az elemzés tartalmazza a vállalat processzorainak forgalmát, méghozzá negyedéves lebontásban, igaz, a Piledriver alapú FX processzorok egyelőre hiányoznak a listáról, de ez nem is csoda, hiszen alig lehet velük találkozni kereskedelmi forgalomban. Az elemzők egyébként még arra is odafigyeltek, hogy az adatokat processzormag-szám szerint is lebontsák, így a végeredmény egy meglehetősen érdekes táblázat lett.

Az október elsején elrajtolt Trinity APU egységek remek repülőrajtot vettek, de a többi APU egység is meglehetősen jól szerepelt, ami tulajdonképpen nem is csoda, hiszen ár/érték arányban igazán versenyképesek. Ennek fényében az sem túl meglepő, hogy az AMD processzorforgalmának közel 75 százalékáért felelnek az APU egységek - a pontos szám egyébként 72,5%.

Galéria megnyitása

A legnépszerűbbek a Bobcat processzormagokat alkalmazó, alacsony fogyasztás mellett üzemelő Zacate sorozatú APU egységek, amelyek belépő szintű netbookokban, egybegépekben és nettopokban kapnak helyet. Ezek az APU egységek az AMD harmadik negyedéves processzorforgalmának 39%-áért feleltek. A mobil és asztali változatban egyaránt elérhető Trinity APU egységek is remekül tejesítettek, ugyanis az AMD processzorforgalmának 26,1%-át adták, ami igen meglepő eredmény, tekintve, hogy nagyon friss APU egységekről van szó. Ezzel együtt a Llano APU egységek is jelen vannak a listán, amelyek utolsó napjaikat töltik a piacon: ezek az APU-k a harmadik negyedév processzorforgalmának 7,4 százalékát adták.

Az APU egységek mellett a Bulldozer alapú, FX sorozatú processzorok, valamint a K10/10,5 architektúra köré épülő processzorok is szerepelnek a listán. A K10/10,5 architektúra köré épülő központi egységek – amelyek közül a Phenom II-es példányok manapság igen olcsón elérhetőek – közel kétszer jobban fogytak, mint a Bulldozer alapú, FX sorozatú modellek.

Az elemzés alapján az asztali- és mobil processzorok forgalma egymáshoz képest nagyjából kiegyenlítettnek mondható, viszont szerverprocesszorokból ehhez képest igen kevés fogy: a teljes processzorforgalomnak mindössze 1,3 százalékát adják a szerverprocesszorok.

A fentiek alapján jól látszik, hogy a vállalat APU egységei beváltják a hozzájuk fűzött reményeket, ugyanis a termékek remekül fogynak – nem véletlenül.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére