Az AMD korábbi vezetője kioktatja az Intelt

Hector Ruiz egy meglehetősen terjedelmes írásban fejtette ki, hogy mit tanácsol az Intel következő elnök-vezérigazgatójának.

Az AMD korábbi vezetője kioktatja az Intelt

A Bloomberg Businessweek weboldalának menedzsmenttel foglalkozó blogján egy meglehetősen érdekes írás jelent meg a napokban, amelyben Hector Ruiz, az AMD korábbi elnök-vezérigazgatója tanácsokat ad az Intel leendő elnök-vezérigazgatójának, akinek személye egyelőre nem ismert.

A májusi vezetőcsere miatt vált aktuálissá a téma

Az Intel háza táján az idei év folyamán vezetőcsere lesz, ugyanis Paul Otellini, a cég ismert és elismert első embere májusban távozik, ám az még nem tudható, hogy pontosan ki veszi át a helyét. Hector Ruiz, az AMD korábbi elnök-vezérigazgatója már most tanácsokat ad az Intel új elnök-vezérigazgatójának, amelyek elsőre kioktatásnak tűnhetnek, viszont mindenképpen elgondolkodtatóak. A lenti sorokat olvasva az embernek óhatatlanul is az a gondolata támadhat, hogy Hector Ruiz saját maga szeretné betölteni az Intel elnök-vezérigazgatói posztját. Íme az ex-AMD-s véleménye:

Az új Intel vezérnek már másabb csatákat kell megvívnia, mint elődeinek

Hector Ruiz írásában kifejti, hogy az AMD élén sokat csatázott az Intellel mind a piacon, mind pedig a tárgyalóteremben, ahol komoly kihívást jelentett felvenni a harcot az Intel monopolisztikus gyakorlata ellen. Manapság Hector Ruiz szerint az Intelt több ponton is ostromolják: egyrészt a Wall Street felől, másrészt pedig a mobil eszközök egyre növekvő piaca felől, ahol egyre több olyan vetélytárs tűnik fel, akik sokkal jobb pozícióban vannak ahhoz, hogy kiaknázzák a dinamikusan növekvő szegmensben rejlő lehetőségeket.

Ennek értelmében Mr. Ruiz úgy véli, hogy az Intel új elnök-vezérigazgatójának nem olyan kihívásokkal kell majd megküzdenie, mint az Intel korábbi elnök-vezérigazgatóinak, azaz Andy Grove-nak, Craig Barrett-nek vagy Paul Otellini-nek, hanem sokkal inkább olyanokkal, amelyekkel neki kellett az AMD berkein belül.

A vállalat túl sokáig várt, így riválisai a mobil eszközök piacán elhúztak mellette

Az Intel Hector Ruiz szerint már nem ugyanaz a cég, aki tíz évvel ezelőtt volt: akkoriban az Intel dominanciáját felhasználva majdnem minden tekintetben úgy alakíthatta a piac történéseit, ahogy az számára a legkedvezőbb volt. Manapság a helyzet változott: bár a PC piacon még mindig vezetőnek számít a gyártó, ugyanakkor a tabletek és az okostelefonok gyorsan növekvő piacán sokkal fürgébb riválisai már átvették az irányítást. Manapság a mobiltelefonok piacának 95%-át uralják az ARM licencre alapozó SoC egységekkel ellátott termékek - ide tartoznak az iPhone-ok, illetve az Android mobil operációs rendszert futtató készülékek többsége is. A mobil eszközök piacán az Intel jelenleg a gyengébb fél szerepét tölti be.

Ezen persze lehet változtatni, ám Hector Ruiz szerint ehhez bátorságra, bátor tettekre van szükség. Az AMD korábbi első embere szerint az új vezetőnek saját útján kell elindulnia és meg kell lepnie a piacot.

A siker receptje az AMD korábbi elnök-vezérigazgatójának tálalásában

Első körben meg kell értetni a piaccal, hogy az Intel a számítástechnikai eszközök piacán tevékenykedik, nem kizárólag a PC piacon. Manapság az Intel sokkal ügyesebb a nagy, gyors (és nagyétvágyú) chipek építésében, viszont a cég riválisai többségénél sokkal komolyabb erőforrásokkal rendelkezik ahhoz, hogy kutatásba és fejlesztésbe fektessen, plusz már elismerést és hírnevet is szerzett folyamatos innovációi, fejlődése miatt is. Tehát jól lehet, az Intel ma még a gyengébbik fél szerepében tetszeleg a mobil eszközök piacán, ám akkor, ha a cég ezen a piacon technológiai fejlődés tekintetében komoly elkötelezettséget vállal, hamar felülkerekedhet versenytársain. Az Intelnek egyszóval újra kell pozicionálnia magát annak érdekében, hogy minden területen vezető szerepet tölthessen be.

Hector Ruiz szerint az is fontos, hogy az Intel felossza a céget, azaz a jövőben portfólió alapú cégként tevékenykedjen tovább. Ennek érdekében autonóm üzleti egységeket kell létrehozni: egy egységet, ami az üzleti szegmenssel, azaz a munkaállomások és szerverek piacával foglalkozik, egy másikat, ami a PC piacra, illetve a hozzá kapcsolódó szegmensekre fókuszál, plusz egy harmadikat is, ami kizárólag a mobil eszközök piacára koncentrál. Intelligens és hatékony újrastrukturálással ezek az egységek hatékonyan profitálhatnak az anyacég kiemelkedő gyártási képességeiből. Később a struktúrát érdemes újra és újra felülvizsgálni, méghozzá 3-5 évenként.

Hector Ruiz - Fotó: XbitLabs.com

Az AMD korábbi elnök-vezérigazgatója szerint az is fontos, hogy a vállalat első embere ne várjon. Az Intel eddig sokáig kivárt: a vállalat évek óta rendelkezik elég kapacitással ahhoz, hogy a mobileszközök piacán vezető szerepet tölthessen be, de a tehetetlenség - és valószínűleg a defenzív mentalitás, amely arra koncentrál, hogy a domináns vállalatokat megelőzze a cég - megakadályozta az Intelt abban, hogy az újítson. Mr. Ruiz szerint érdemes tanulni a Motorola példájából, ami több fontos lehetőséget is elszalasztott, azaz nem tett megfelelő lépéseket. Egyszer aztán Carl Icahn, a vállalat egyik részvényese nyomás alá helyezte a céget, a történet végét pedig mindenki ismeri: hajdanán figyelemreméltó márka elherdálta azt az értéket, amelynek megszerzésére évtizedeket fordított. Hector Ruiz szerint az Intel sem immunis az effajta végzettel szemben.

Nem a partvonalról bekiabálókkal, hanem a "csapattagokkal" kell foglalkozni

A Wall Street és a média kijelentheti, hogy a PC piac halott, vagy a mobil eszközöké a jövő. Az igazság valójában az, hogy a számítástechnika az összes fejlődő formájában jelen marad és továbbra is uralkodó marad. Az, hogy a vásárlók mit akarnak, folyamatosan változni fog, akárhányszor újít és valami újat, jobbat kínál a piac. Az Intelnek éppen ezért küldetésének kell tekintenie a folyamatos innovációt a számítástechnika minden szegmensében.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward