Az AMD Radeon RX 7000-es sorozatának első két tagja, a csúcsmodellként érkező Radeon RX 7900 XTX, illetve a közvetlenül alá pozícionált Radeon RX 7900 XT a korábbi bejelentés alapján 2022. december 13-án jelenhet meg kereskedelmi forgalomban. A friss videokártyák sorrendben 999 és 899 dolláros listaáron válnak elérhetővé, ám az egyelőre rejtély, milyen lesz a fogadtatásuk, illetve pontosan mekkora raktárkészlettel készül a rajtra az AMD:
Eleinte úgy tűnt, hogy a 2022. december 13-i időpont alkalmával már nem csak az AMD által gyártott referenciamodellek (MBA – Made By AMD), hanem az AIB partnerek által gyártott egyedi termékek is elérhetővé válnak, amelyek egyedi felépítéssel és gyárilag megemelt órajelekkel büszkélkedhetnek. A napokban kiderült, hogy az AIB modellek igazából nem december 13-án, hanem majd csak 1-2 héttel később kerülnek az üzletek polcaira.
Az MBA verziók, amelyek az AMD referencia dizájnját használják, természetesen nemcsak az AMD kínálatában, hanem az AIB partnerek termékpalettáján is feltűnnek majd, igaz, utóbbi esetben néhány extra matrica is kerülhet rájuk, amelyek azt hirdetik, melyik AIB partner forgalmazza a terméket, legalábbis korábban már volt példa ilyesmire. Ezekben az esetekben a garanciális ügyintézést nem az AMD, hanem az adott AIB partner intézi majd.
Ezeket követően olyan modellekkel bővülhet a kínálat, amelyek már egyedi nyomtatott áramköri lapot, egyedi hűtést, illetve megemelt órajeleket használnak, ám ezek majd csak december 20-a és december 27-e között áraszthatják el az üzletek polcait. Jó eséllyel a róluk készített tesztek is akkoriban válhatnak nyilvánossá.