Shop menü

ÁTTETSZŐ BURKOLATTAL JELENT MEG A BEATS EDDIGI LEGJOBB FÜLESE

Az új Studio Buds+ kiváló zajszűréssel, hosszabb üzemidővel és az elődjénél extravagánsabb megjelenéssel kerül a boltokba.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Áttetsző burkolattal jelent meg a Beats eddigi legjobb fülese

Az Apple égisze alatt folyamatosan jönnek a Beats eszközök is, és a Studio Buds+ érkezésére már egy ideje számítani lehetett, mivel kiszivárogtak előzetes képes róla, és pletykákat is hallani lehetett. A szerkezet szemrevaló lett az áttetsző dizájnnal, de elérhető lesz diszkrétebb kivitelekben is.

Csontfehér és fekete-arany színváltozatban lehet majd megvásárolni az újdonságot az áttetsző burkolattal ellátott változaton túl. Itt nem annyira tiszta a burkolat egyébként, mint a Nothing fülhallgatóinál, sejtelmesebben lehet látni a belső komponenseket, de a fejlesztők ügyeltek arra, hogy aránylag szépen legyen kidolgozva az elektronika. Korábban a Nothing sokat beszélt arról, hogy ez mennyire nem egyszerű feladat egyébként, talán ezért sem lett itt teljesen átlátszó a burkolat.

Galéria megnyitása

Elmondták, hogy a Studio Buds+ 95 százalékban teljesen új belsővel rendelkezik az elődjéhez képest, szóval jelentős átalakításon esett át. A fejlesztők a hanghívásoknál az ember hangjára koncentráló fülhallgatót háromszor nagyobbra cserélték, ennek köszönhetően állítólag hatalmas fejlődés lesz a hangminőségben.

Galéria megnyitása

Természetesen rendelkezik aktív zajszűrő funkcióval a Studio Buds+, és ez hatékonyabb lesz az eddiginél, de az első beszámolók azt is megjegyzik, hogy azért nem lett a kategória legjobbja. Az ANC lehetőséget gombbal lehet majd kapcsolni, és használható lesz például áteresztő módban is, amikor a környezeti hangokat belekeveri a zenébe, így a felhasználó úgy tud beszélgetni, hogy nem kell a fülest kivennie a füléből. Az áteresztő mód is jobb lesz majd az ANC fejlődésével együtt.

Galéria megnyitása

Mivel Apple kötődésű kütyüről van szó, nem meglepő módon az Apple technológiáit is támogatja, így adott a Térbeli hangzás is egyebek mellett. Az Apple Music kínálatában megjelenő Dolby Atmos anyagokat is képes lesz a térhangzással együtt visszaadni a kiegészítő. Fejkövetés viszont ebben az esetben nincs, az a még drágább eszközöknek marad. A Siri elérést viszont még mindenképpen ki lehet itt emelni, a Hey Siri parancs kiadását követően azonnal várja majd az utasításokat a digitális asszisztens.

Galéria megnyitása

A Studio Buds+ nem tartózkodik a Google megoldásaitól sem, ennek köszönhetően kihasználja például a Bluetooth társítást segítő Fast Pair eljárást, és az Audio Switch funkció is adott, ami az egyszerűbb forrásváltást teszi lehetővé Android, Chromebook és egyéb eszközök között. Ezen felül az Apple és a Google eszközkereső funkcióit is támogatja a vezeték nélküli fülhallgató.

Galéria megnyitása

A fülhallgató IPx4 minősítést kapott, ami azt jelent, hogy bírja majd az esőt, és sportolásnál például nem kell attól tartani, hogy a burkolat alá befolyna az izzadtság. A fülbe illeszkedő egységek kényelmesen beleülnek majd a hallójáratba és a fülkagylóba. Több méretben lesz szilikon illeszték a Studio Buds+ mellé, hogy mindenkinek megfelelő legyen. Csak 5 grammot nyomnak a fülesek, a tok pedig 49 gramm, szóval összesen 59 gramm az egész, és a formájának köszönhetően könnyen zsebre rakható lesz.

Galéria megnyitása

Kiváló üzemidővel szolgál a Studio Buds+. Egy töltéssel 9 órán keresztül fog muzsikálni, és a tokba itt is került telep, melyről három alkalommal lehet majd feltölteni. Összesen tehát 36 órán keresztül használható anélkül, hogy töltőre kellene csatlakoztatni, ami mindenképpen jól hangzik. Az elődje csak 24 órás üzemidővel szolgált. Van gyorstöltés támogatás is, mindössze 5 perc elég lesz neki töltőn ahhoz, hogy 1 órányi használatra elég energiát szívjon magába. Üröm az örömben, hogy vezeték nélküli töltés nincs.

A Beats Studio Buds+ máris elérhető, nem kell rá várni. Az eszköz 80 ezer forintba kerül Magyarországon hivatalosan.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére