Atomhiány az Intelnél?

Az Atom mobil processzoraira beérkezett rendelések várhatóan több, mint felét nem fogja tudni teljesíteni az Intel a taiwani Apply Daily hírlap értesülései szerint, súlyos ellátási problémák miatt.

Atomhiány az Intelnél?

Az Atom mobil processzoraira beérkezett rendelések várhatóan több, mint felét nem fogja tudni teljesíteni az Intel a taiwani Apply Daily hírlap értesülései szerint, súlyos ellátási problémák miatt.

Ha a forrásoknak hinni lehet, úgy a cég rendeléseinek jelenleg kevesebb, mint 40%-a tűnik teljesíthetőnek, ami pedig számos minilaptop megjelenési dátumát is kitolhatja kisebb-nagyobb mértékben - így például az Acer és a Dell alkotásaiét is.

Más gyártóknak ugyanakkor kimondottan jól is jöhet ez a kis fennakadás - értelemszerűen azoknak, akik legalábbis egy ideig más processzorokat válogattak össze a saját gépeikhez; ilyen például az ASUS és a HP (az Eee PC 900 jelenlegi verziói Celeront használnak, a Mini-Note pedig Via-t - bár a feltételezések szerint idővel mindkettőnek lesz majd Atom-os változata is).

További érdekesség ezen a területen az is, hogy egyes feltételezések szerint az Apple is fejleszt olyan, egyelőre még meg nem nevezett, de szintén Atom-ra épülő kézi készülékeket, amelyek mintegy betölthetik a hiányzó láncszem szerepét a szigorúan mobil- (így például az iPhone ARM chipje) és a standard laptop-processzorok között.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward