Shop menü

ÁTALAKULT A MOBILCSERE TÁMOGATÁSI PROGRAM, MÁR CSÚCSKÉSZÜLÉKRE IS LEHET VÁLTANI

Az NMHH ahelyett, hogy lezárná az állami támogatást, felpörgeti azt, és így már valószínűleg sokaknak lesz ez vonzó.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Átalakult a mobilcsere támogatási program, már csúcskészülékre is lehet váltani

Tavaly kiderült, hogy állami támogatást lehet majd igénybe venni a mobil hálózati technológia szempontjából kiöregedett mobilok cseréjére. Ez a program most már a végéhez közeledett, de ahelyett, hogy felkészült volna a lezárására a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, inkább meghosszabbították, sőt mi több, jelentősen átírták az eddigi játékszabályokat.

Az idei évben leállnak itthon a 3G mobil hálózatok, de sokan vannak még, akik olyan telefont használnak, ami legfeljebb 3G támogatásra képes. Ezek a masinák a továbbiakban csak a 2G hálózatra tudnak majd kapcsolódni. Ez a probléma leginkább azokat érintette, akiknek okostelefonja volt maximum 3G támogatással, hiszen ezek a készülékek így már nagyon lassan tudnak mobilinternetes forgalmat bonyolítani. Elsődlegesen ezeknek az eszközöknek a cseréjére szerette volna az állam ösztönözni az embereket.

Galéria megnyitása

Ugyanakkor a mobiltelefon készülékcsere támogatási programját úgy alkotta meg, hogy időközben már a 2G képes masinákra is igénybe vehető lett. Pedig a 2G még nagyon sokáig velünk marad, legalábbis a szakértők arra számítanak, hogy ennek akár még évei is lehetnek a lekapcsolásig. Tehát a 2G-s, nyomógombos eszközöknek a cseréje nem különösebben indokolt, de aki szerette volna, az ilyen mobilról is válthatott. Szerencsére vannak 4G LTE képes nyomógombos telefonok is, szóval az idősek is találhatnak számukra elfogadható új mobilt.

Az eredeti tervek szerint július 17-ig tartott volna a nagy volumenű támogatási program, azonban korábbi adatok szerint nagyon kevesen érdeklődtek ez iránt. Sokan úgy gondolták, hogy nagy lesz a roham abból eredően, hogy a 2G-s masinákra is igénybe lehet majd venni, de nem így alakult. Éppen ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság arról határozott, hogy kitolják a program keretidejét.  

2023. március 31-ig hosszabbította meg az NMHH a mobiltelefon készülékcsere támogatási programot.

Nemcsak a lehetőség határideje lett kitolva, hanem egyéb lényeges módosításokat is megléptek az illetékesek. Mivel alacsony volt az érdeklődés, és továbbra is rendelkezésre állt az eredetileg megszabott keretösszeg jelentős része, szóval még bőven maradt tartalék az erre fenntartott tárcában, megemelkedett az igénybe vehető összeg is. Eddig 20 ezer forint volt a támogatás felső határa, a továbbiakban pedig már 40 ezer forint lesz ez, szóval egyszerűen a kétszeresére emelte a támogatást a szervezet.

Galéria megnyitása

Továbbá más nagyon fontos változás is történt. Eredetileg úgy volt kiírva ez a lehetőség, hogy a megvásárolt okostelefon ára nem haladhatta meg a 120 ezer forintot. Nos, most már ilyen nincs. Teljesen felszámolta a hatóság a felső összeghatárt. A változásoknak pedig még itt sincs vége, ugyanis az illetékesek azt is bejelentették, hogy a beszámítását kerülő eszköznél elfogadható lesz, ha április 30-ig bármikor aktív volt. Már csak annyi a lényeg ezen felül, hogy 4G LTE vagy 5G képes telefont kell vásárolni a régi modell helyett.

Innentől tehát prémium mobillal is távozhat az üzletből, aki beszámíttat egy régi nyomógombos mobilt, melyet sok év pihenést követen kapcsolt be a támogatási program elindítását követően, hogy ellenőrizze, megfelel-e a készülék a feltételeknek.

Galéria megnyitása

Felmerül a kérdés, hogy mennyire fair egyébként ez a döntés azokkal szemben, akik korábban, az időre ügyelve, az eredeti szabályok szerint éltek a lehetőséggel. Hiszen azok lényegesen rosszabb feltételek mellett tudták így lecserélni a mobiltelefonjukat. Ennek semmi esetre sincs túl jó üzenete, de az NMHH valószínűleg ezzel visszamenőleg nem fog foglalkozni.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére