Shop menü

ASUS VIVOTAB TÁBLA INTEL ATOMMAL ÉS WINDOWS 8-CAL

Megjelent az ASUS legújabb táblája, amely VivoTab Smart névre hallgat, Intel Atom processzorra támaszkodik és Windows 8-as operációs rendszert futtat.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
ASUS VivoTab tábla Intel Atommal és Windows 8-cal

A 10,1 colos képátlójú érintőkijelzővel érkező ASUS VivoTab Smart egy Intel Atom Z2760-as SoC egységnek ad helyet, így képes az x86-os alkalmazások futtatására is. A megjelenítő szerepét természetesen ezúttal is egy minőségi, IPS alapú, 1366 x 768 pixeles natív felbontás mellett üzemelő LCD érintőkijelzőre bízták a vállalat mérnökei.

Galéria megnyitása

A LED-es háttérvilágítást használó IPS panel széles, 178 fokos függőleges és vízszintes betekintési szögeket kínál, ugyanakkor képminőség és színhű képi megjelenítés tekintetében sem érheti komoly kritika. Az érintőkijelző öt pontos érintő támogatást kínál, azaz többujjas gesztusvezérlésre is lehetőséget ad, ami Windows 8 esetében különösen jól jön.

Galéria megnyitása

A 9,7 milliméter vastag, 580 gramm tömegű tábla a kétmagos Intel Atom Z2760-as SoC egység mellett 2 GB-nyi rendszermemóriát, 64 GB-nyi tárhelyet, illetve 802.11 b/g/n típusú WiFi adaptert is rejt. A Windows 8 operációs rendszert futtató újdonság kétféle változatban érhető el: az egyik csak WiFi adaptert, a másik pedig WiFi és 4G LTE adaptert is tartalmaz. Előbbinél egyetlen akkumulátortöltéssel 9,5 órányi, míg utóbbinál 8,5 órányi üzemidő érhető el, ami igen jól hangzik.

Galéria megnyitása

Az ASUS újdonsága SonicMaster audiotechnológiára támaszkodó beépített hangszórókkal érkezik, amelyek minőségi sztereó hangzást biztosítanak. A repertoárban emellett 1080p-s videók készítésére képes hátoldali, valamint egy két megapixeles előlapi kamera is jelen van, így a termék akár videócsevegésre is tökéletesen használható.

Galéria megnyitása

A VivoTab Smart mellé TranSleeve névre keresztelt vezeték nélküli billentyűzetet is vásárolhatunk, amellyel úgy használhatjuk friss szerzeményünket, mint ha az egy kisebb noteszgép lenne. A mágneses, állványként is funkcionáló TranSleeve billentyűzet használaton kívül az érintőkijelző védelméről is gondoskodik, így segítségével három legyet üthetünk egy csapásra.

Galéria megnyitása

A VivoTab Smart hazánkban január második felétől válik elérhetővé. A WiFi-s modell 159 900 forintba kerül majd, míg az LTE támogatással is ellátott változatért 199 900 forintot kell előteremtenünk.

 

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére