Shop menü

ANDROIDOS NAVIGÁTORT MUTATOTT BE A WAYTEQ

Az x995 abszolút megfizethetőnek ígérkezik, sőt mi több, a 3D Sygic térképpel együtt is kifejezetten kedvező vétel lesz.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Androidos navigátort mutatott be a WayteQ
Galéria megnyitása

A WayteQ szeptember elején már leleplezett egy GPS vevőt, akkor az x985BT került reflektorfénybe, ami az x980BT modell leváltására szolgált. Most viszont már egy teljesen új termékkel ismerkedhetünk meg a hazai forgalmazónak köszönhetően, ami az x995 azonosítóval lett ellátva.

Galéria megnyitása

A vállalat legújabb navigációs eszköze igazán különleges darab lett, ami a szoftveres oldalának köszönhető. A WayteQ x995-ön nem éppen a megszokott Windows CE operációs rendszer fut, helyette az Androidnak ad otthont. A KitKattel (4.4) került bevetésre, ami ugyan nem a legfrissebb verzió, ám ez jelen esetben nem akkora probléma, hiszen a hagyományos GPS vevőkkel szemben így is sokkal komolyabb lehetőségeket ad a felhasználók kezébe. Jelen vannak rajta a Google szolgáltatások, és bármilyen applikáció telepíthető rá. A tervezés során szerencsére nem feledkeztek meg arról, hogy milyen célt szolgál majd a készülék, ennek megfelelően egy kifejezetten magas fényerejű megjelenítő került az előlapra, ami igazán erős napsütésben is jól olvasható lesz. A panel IPS technológiát használ, 5 hüvelykes a képátlója, a felbontása pedig mindössze 800 x 480 pixeles. A részletgazdagsága miatt vélhetően senki nem fogja dicsérni, de „munka közben” távol van a felhasználótól, szóval ilyenkor ez egyáltalán nem zavaró tényező. Kapacitív és multitouch támogatással jön, így minden pillanatban kényelmesen lehet majd vezérelni kézzel is.

A MediaTek egyik egészen jó multimédiás képességekkel rendelkező, de kedvező áron kínált lapkája található benne. Az MT8127-ről van szó, mely már egy Mali-450 MP4 IGP-t rejt a négy Cortex-A7 processzormag mellett – ezek 1,3 GHz-es frekvenciáig skálázódhatnak, ha minden erejüket mozgósítani kell. A rendszermemória 1 GB-os méretben képviselteti magát, a háttértár pedig 8 GB-tal szolgál – ebből kb. 4 GB az, ami szabad az adatok előtt, a többi a programoknak és a rendszernek van fenntartva. Van lehetőség a bővítésére, microSD kártya befogadására képes, ami legfeljebb 32 GB-os lehet. A kapcsolati képességei is jobbak a megszokottnál. Egy navigációs készüléknél – főleg ebben az árkategóriában – elég ritka látvány a Wi-Fi (Miracast támogatással), márpedig a WayteQ x995 fedélzetéről ez sem hiányzik, így akár internetezni is lehet róla, és ennek köszönhetően az androidos applikációk is tudják frissíteni magukat, illetve az információikat. Van a kelléktárában Bluetooth modul, mellyel más forrásokra továbbítható a hangja, illetve FM transzmitter is, ezt kihasználva a fedélzeti rádión keresztül könnyedén ki tudja hangosítani magát bármilyen autóban. A GPS egység is a MediaTektől származik, az MT6627 felel benne a helymeghatározásért.

Galéria megnyitása

Az x995 rendelkezik beépített mikrofonnal, így nemcsak a kütyü utasíthatja a felhasználóját a vezetés során, hanem fordítva is megtörténhet ez. Direkt nagyteljesítményű mikrofon került bele, hogy menet közben is megértsen minden hangutasítást az eszköz, ne legyen gondja a zajjal. Arra sajnos nem derült fény, hogy számokban kifejezve milyen lesz az üzemideje, és az akkumulátor kapacitását sem hozta nyilvánosságra a WayteQ. A vállalat hivatalos közleménye alapján egyébként izmos telepről beszélhetünk, és az üzemideje is hosszú lehet. Remélhetőleg a vállalat újdonsága valóban jól fog teljesíteni, és akkor még túrázásnál is jó szolgálatot tehet, nem kizárólag autóba szerelve veheti hasznát a majdani vásárló. A masina 132 x 84 x 12 milliméteres és 154 grammot nyom.

Galéria megnyitása

A WayteQ x995 árazása meglehetősen érdekesen alakul majd. Maga a szerkezet drágább mint az x985BT, ami igazából egyáltalán nem meglepetés, az viszont már igen, hogy a térképpel együtt sokkal olcsóbb a társánál. A 45 országra kiterjedő Sygic 3D teljes EU csomag élettartamra szóló térképfrissítéssel mindössze 5000 forintos felárat jelent, így míg az eszköz magában 25 ezret, térképpel is csak 30 ezer forintot kóstál.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére