Shop menü

ANDROID 6.0 ÉS 4 GB RAM JELLEMZI AZ ELEPHONE P9000-ET

A P9000 a P9000 Lite modellel karöltve érkezik, mindkettő igazán minőségi darabnak ígérkezik. A középkategóriát veszik célba.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Android 6.0 és 4 GB RAM jellemzi az Elephone P9000-et

Az Elephone készülékei általában nem okoznak csalódást, és szerencsére nincs ez másként a P9000 okostelefon esetében sem. Ez az eszköz ráadásul rögtön kapott egy kistetvért is a P9000 Lite személyében, ami „Lite” jelzővel illetett modellhez képest viszonylag kevés ponton tér majd el a társától.

A P9000 és a P9000 Lite a legmeghatározóbb paramétereket tekintve azonos. A két készülék 5,5 hüvelykes megjelenítővel lett ellátva, amit az LG szállít az Elephone számára. Az LTPS eljárással készülő IPS panelek 401 PPI-s pixelsűrűséggel szolgálnak, és mivel OGS (egyetlen üvegréteg van csak a kijelző előtt) konstrukciókról van szó, egészen közvetlen élményt nyújtanak. A Full HD paneleket mindkét esetben 2.5D üveg védi, valamint rendkívül vékony keret öleli körül – a P9000 ilyen téren már egy kicsit jobban szerepel, az ugyanis mindössze 1,6 milliméteres peremmel rendelkezik. Az Android 6.0 fogadja az érdeklődőket az okostelefonokon. Az alumínium keretbe foglalt eszközök oldalán C-típusú USB csatlakozó aljzat fedezhető fel, szóval az Elephone halad a korral a részleteket figyelembe véve is. A P9000 és a P9000 Lite üzemideje nagyjából azonos lesz, köszönhetően annak, hogy mind a kettő gépet ugyanolyan, 3000 mAh-s (tipikusan 3080) akkumulátorra bízták a tervezők. Lítium-polimer megoldásról beszélhetünk a készülékeknél, szóval valószínűleg az akksik élettartamával sem lesz probléma.

Az újdonságok párosa a Helio P10 központi chipet vonultatja fel. A MediaTek MT6755 nyolc darab Cortex-A53 processzormagnak, valamint egy Mali-T860 MP2 grafikus egységnek ad otthont, a 64 bites lapka valószínűleg 1,8 GHz-es órajelen üzemel majd – szemben az előzetesen közölt 2 GHz-cel. A sebességre vélhetően egyik mobilnál sem lehet majd különösebb panasz, legfeljebb a komolyabb játékokban bizonytalanodhat el ez a chip. A rendszerek számára 4 GB-nyi memória biztosított mind a P9000, mind pedig a P9000 Lite esetében, szóval ilyen téren végképp nem lehet majd fogást találni az okostelefonokon, akár igazán hardverigényes applikációk között is oda-vissza ugrálhat a felhasználó. A bővíthető háttértár 32 GB-tal várja a vásárlókat, ami vélhetően sokaknak elegendő is lesz, de ha mégsem így alakul, akkor is ott a microSD kártya hely, mely révén pillanatok alatt lehet segíteni a szűkös helyzeten.

A mobilok kettő SIM-et képesek kezelni egyidejűleg, így még több érdeklődő szeme csillanhat fel az érkezésük láttán. A hasonlóságok sora folytatódik még a kapcsolati opciókat górcső alá véve is, viszont ezen a területen már élvez némi előnyt a P9000. Mindkét készülék 4G LTE hálózati modemmel érkezik (a B20-as sávot is támogatják), a szóban forgó egység négyes kategóriájú, szóval 150 és 50 Mbps-os tempót tudnak diktálni a le-, illetve feltöltések során. Van a masinák fedélzetén 802.11 a/b/g/n szabványoknak megfelelő, kétsávos Wi-Fi, Bluetooth 4.0 modul, A-GPS vevő és még FM rádió is. A P9000-nél pedig ki kell még emelni, hogy ott van még a sorban az NFC chip is, így mobilfizetésre is alkalmas.

A kamerarendszereik teljesen eltérnek egymástól. A szerényebb árazású modell előlapján egy 5 megapixeles OmniVision kamera bukkant fel, amivel már önarcképeket is lehet készíteni, nem kizárólag videóhívások bonyolítására szolgál. A P9000 Lite főkamerája 13 MPixeles fényképek megörökítésére szolgál, ezt szintén az OmniVision (OV13850) szállítja az Elephone számára. A hátlapon a hattagú lencserendszer F/2.0-s rekesszel dolgozik, és van a képalkotó mellett egy LED-es villanó is, ami kéttónusú – ez nemcsak fényt derít a sötét témákra, hanem segít megőrizni a színhűséget is. A P9000 esetében már egy 84 fokos látószögű, OmniVision OV8858 kamera (8 MPixel) került az eszköz elejére, amivel kiváló minőségű szelfiket lehet majd csinálni, és a videócsevegéseknél is biztos támaszt fog nyújtani. Ennél a gépnél a főkamera szerepét a 13 megapixeles Sony IMX258 szenzor kapta, ami szintén F/2.0-s lencserendszer, valamint két LED-ből álló segédfény támogatását élvezi. Érdekesség még, hogy itt már infralézeres fókuszálás is van, szóval villámgyorsan talál majd élességet bármilyen témán, tárgyon. Videózni mindkét telefon 1080p-ben képes mindegyik kamerával.

A P9000 Lite 148,4 x 74,2 x 7,3 milliméteres testet öltött, és 139 grammot mutat alatta a mérleg nyelve, ezzel szemben a P9000 már csak 148,4 x 73,2 x 7,3 mm-es térfogattal büszkélkedhet, a tömege azonban felkúszott 145 grammra. Mindketten feketében vagy fehérben érhetőek el. A P9000-nél még ki kell térni néhány érdekességre. Ez az okostelefon egyebek mellett már egy ujjlenyomat-olvasóval is fel lett vértezve, ami nemcsak a kijelző felnyitására lesz alkalmas, hanem sok más területen is kiaknázható a benne rejlő potenciál – ez mindössze 3 tizedmásodperc alatt azonosítja a felhasználóját. További érdekesség a nagytesó esetében, hogy már vezeték nélkül tölthető, és támogatja a PE+ gyorstöltési eljárást is (2.5A - 1.25A [5V/7V/9V/12V]), melynek keretében 10 perc töltéssel 3 órányi beszélgetési időt lehet nyerni, és elég mindössze 70 perc a 100 százalékos töltöttségi szint eléréséhez, ami igazán jó eredmény.

Az Elephone P9000 és a P9000 Lite egyelőre csak előrendeléssel érhető el, és még meglehetősen sokáig váratnak magukra. Ha minden igaz, akkor csak március legvégén kerülnek kereskedelmi forgalomba az újdonságok. A minden jóval ellátott modell 280 dollárba kerül, a Lite variánsért pedig 220 dollárt kell leszurkolnia a vásárlóknak.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére