Ambiciózus opciós program a Synergonnál

Ambiciózus opciós program a Synergonnál

A menedzsmentopciós programról is dönt a leányvállalatok kiválása mellett a Synergon július 24-én tartandó rendkívüli közgyűlése. Az opciós program szerint a vezetők összesen 610 ezer darab részvényre nyerhetnek vételi jogosultságot a lehívást megelőző 180 nap forgalommal súlyozott átlagárán, de legalább 1800 forinton, ha az árfolyam meghaladja ezt a szintet. Az opciós program figyelembe véve a jelenlegi 700 forint alatti tőzsdei árfolyamot jelenleg kevés ösztönző erővel bírhat. Ráadásul ha bekövetkezne is az árfolyam közel triplázódása, a program jellegéből adódóan akkor is csak abban az esetben lenne érdemes lehívniuk a vezetőknek, ha a Syergon részvények árfolyama éppen meredek emelkedő trendben lenne, hiszen akkor érhetnének jóval többet a 180 napos átlagárfolyamnál.Ugyanakkor az igazgatóság további sajátrészvény vásárlásokra kaphat felhatalmazást, az indokás szerint beavatkozási lehetőségének megteremtése az árfolyamstabilizálása érdekében a tőkepiaci jogszabályok vonatkozó rendelkezéseinek figyelembe vétele mellett. Ezzel kapcsolatban nem szűkkeblű a cég, hiszen a felhatalmazás 610 ezer darab részvény megvásárlására szól, legfeljebb a cég egy részvényre jutó sajáttőke értékének négyszeresén, ami valamivel 1800 forint feletti maximális árfolyamot jelenthet. A felhatalmazás a közgyűlési jóváhagyás esetén 18 hónapra szólhat.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward