A Microsoft folyamatosan fejleszti az MI-val felvértezett Binget, és bár a ChatGPT-vel azonos alapot használ a redmondiak chatbotja, általában a kettő teljesen egymástól függetlenül mozog az új piacon. Azonban az utóbbi időben egy közös újítás is jött, ami a ChatGPT-t varázsolta jobbá, és mint az mostanra kiderült, túl jó is lett az eredmény.
A ChatGPT-ben előzetes eléréssel lehetett kipróbálni az elmúlt napokban a „Browse with Bing” névre hallgató funkciót. Ez lehetővé tette a felhasználók számára, hogy olyan információkat kérdezzenek le a ChatGPT-vel, amik naprakészek, és nem pedig a 2021 előtti, betanításra használt információkból származnak. A néhány napos teszt alatt pedig kiderült, hogy ezzel a lehetőséggel olyan adatokhoz is hozzáférhetnek az emberek, amikhez nem lenne joguk, éppen ezért a funkciót felfüggesztették.
Ezt az újítást egyelőre csak azok tudják használni, akik a ChatGPT-re előfizetnek havi 20 dollárért cserébe, így szerezhetnek hozzáférést a GPT-4 modell mellett a béta funkciókhoz is. A mostani döntésről az rövid közleményben tájékoztatta a ChatGPT felhasználókat az OpenAI csapata, melyben kiemelték, hogy igyekeznek a hibát minél előbb kijavítani. „Azon dolgozunk, hogy a béta funkciót a lehető leghamarabb újra elérhetővé tudjuk tenni az előfizetőink számára, addig is köszönjük a megértésetek.”
De miről is van szó pontosan? Nos, leleményes felhasználók rájöttek arra, hogy képesek lehetnek megszerezni különböző weboldalakról olyan információkat, amik fizetőfal mögé vannak zárva. Ha bemásolták egy-egy honlapnak a címét a Browse with Bing funkciónak, akkor lekérhették a teljes szöveget a link mögül, akkor is, ha például az adott oldalon olyan tartalom volt, ami például egy hírlapnak a fizetős szolgáltatásába tartozik.
A fejlesztők nem számoltak azzal, hogy a ChatGPT teljesíthet ilyen kéréseket, de a jelek szerint mégis így alakult. Megfelelő parancsokkal rá lehetett arra venni a chatbotot, hogy megkerülve a védelmi megoldásokat, elérhetővé tegyen a felhasználóknak értékes információkat. Azonban ezt a hibát az OpenAI nem engedhette meg, így inkább fel is függesztette addig a kiterjesztést, míg a rés megszűnik a pajzson.
Ez az eset ismét rávilágított arra, hogy a generatív mesterséges intelligencia fejlesztése jelenleg megfelelő kontroll nélkül megy. Bőven lehetne sorolni azokat az eseteket, amikor a felhasználók olyan lehetőségeket fedeztek fel az MI szolgáltatásokban, amikkel maguk a fejlesztők sem voltak teljesen tisztában. És bizony nem a mostani az első olyan eset abból a szempontból sem, hogy ilyen módon anyagi kárt okozó visszaéléseket lehetett elkövetni.
Az mindenképpen üdvözölendő, hogy a fejlesztések most tényleg rohamtempóval haladnak előre, és példátlan sebességgel érkeznek új funkciók. De örömteli lenne, ha nem utólag derülnének ki súlyos problémák. Ráadásul az esetek többségében egy minimális tesztidőszak alatt fényt lehetne deríteni olyan dolgokra, amikkel mostanában leginkább már a végfelhasználók szembesülnek, és utólag kell tűzoltásba kezdenie a cégeknek.