Akkumulátortöltés üzemanyagcellával?

Akkumulátortöltés üzemanyagcellával?

Az üzemanyagcellákról és a velük kapcsolatos fejlesztésekről már évek óta hallhatunk, ám most úgy tűnik, hogy végre hamarosan megjelenhet az első olyan megoldás, amely üzemanyagcellák segítségével állít elő áramot, amit aztán okostelefon vagy egyéb USB porton keresztül tölthető eszköz akkumulátorának feltöltésére használhatunk.

Az újdonságot, amely az AF-M3000-es típusjelzést kapta, az Aquafairy készítette. A hónapokon belül kereskedelmi forgalomban is megjelenő különlegesség képességeiről a gyártó egyik illetékese adott némi tájékoztatást, amely alapján kiderül, hogy egy adag fémhidrid üzemanyagcella-csomaggal és némi vízzel 50%-os töltöttségi állapotba hozható egy teljesen lemerült iPhone, de ehhez sajnos másfél órára van szükség, azaz a folyamat nem valami gyors. Ha teljesen fel akarjuk tölteni az iPhone-t, akkor egy második üzemanyagcellára és további 90 percre van szükség, vagyis összesen három óránkba kerül, hogy elérjük a 100%-os töltöttségi szintet. A rendszer tulajdonképpen annyit csinál, hogy a fémhidrid üzemanyagcella és a víz segítségével hidrogént termel, amiből a töltő elektromos áramot állít elő. A témáról bővebben itt olvashatnak az érdeklődők.  

A fentiekben említett tulajdonságok már önmagukban sem hangzanak jól, de ha azt vesszük, hogy a 320 dollár körüli összegbe kerülő töltőhöz egyetlen üzemanyagcella 6 dollárba kerül, akkor egyértelműen elmegy a kedvünk az egésztől. Maga a szett egyébként április folyamán válik elérhetővé kereskedelmi forgalomban, de csak Japánban lesz kapható, ott is csak teszt jelleggel folyik majd az értékesítés, hogy felmérjék a vásárlók reakcióját.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward