Akár Windows 10 is futhat majd a Google Chromebookjain

A Campfire funkció jóvoltából két operációs rendszerrel vértezhetjük fel a Chromebookokat: az egyik az alapértelmezett Chrome OS, a másik pedig a Windows 10 lesz – amennyiben az adott noteszgép rendelkezik elegendő adattároló kapacitással.

Akár Windows 10 is futhat majd a Google Chromebookjain

A Google rövidesen elérhetővé tehet egy új Chromebook funkciót, ami a Campfire nevet viseli, célja pedig az, hogy a Chrome OS mellett egy másik operációs rendszer, a Windows 10 is helyet kaphasson az adott rendszeren, így a felhasználó az aktuális igények szerint indíthatja egyik vagy másik operációs rendszert.

Hasonló szolgáltatást az Apple is kínál, ami a BootCamp nevet viseli, célja pedig szintén az, hogy a macOS mellett igény szerint a Windows különböző kiadásai is futhassanak az adott noteszgépen, egybegépen, vagy asztali számítógépen. A funkció használata egyszerű, a telepített operációs rendszerhez pedig külön drivercsomag is jár, ami minden szükséges eszközillesztő szoftvert tartalmaz. A Campfire várhatóan hasonló módon működik majd.

Az új funkció elsőként a Chromium Git-en bukkant fel néhány hónappal ezelőtt, de akkor még „alt OS mode” névvel emlegették. Azóta a jelek szerint végleges nevet is kapott az új szolgáltatás, ami egyébként a Chromebookok többségénél alapból elérhetővé válik, még a Developer Mode engedélyezésére sem lesz szükség a használatához. Egy kitétel azért van: mivel a Windows 10 számára legalább 30 GB-nyi szabad tárhelyet kell elkülöníteni a zavartalan működéshez, így az abszolút belépőszintű Chromebookok kimaradhatnak a mókából, hiszen azok jellemzően csak 16 vagy 32 GB-nyi tárhellyel gazdálkodhatnak.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward